Oktatás

A drónok egyre többféleképpen hasznosíthatóak, már az agrárszektorban is. A Nébih kezdeményezésére új képzés indult: a növényvédelmi drónpilóta alapképzés. Magyarországon elsőként az ABZ Drone Kft. szerezte meg a jogot, hogy megszervezhesse és elindíthassa az oktatást.
A sok esetben kézműves, hagyományos eljárással készült termékeket gyártó kis cégek számára általában kihívást jelent, miként kapcsolódjanak be egy nemzetközi üzletlánc rendszerébe, hiszen a termékeik elhelyezése csupán az első lépés. A nehézségek áthidalására indította el a SPAR Magyarország folyamatosan bővülő mentorprogramját.
Segítünk annak, aki 2022 szeptemberben szeretné elkezdeni felsőoktatási tanulmányait alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben. A már dolgozó diplomásoknak sok szakmérnöki képzés indul februárban és szeptemberben is. Miért éri meg mezőgazdasági területen diplomát szerezni, mi alapján érdemes dönteni, és milyen szakokra lehet jelentkezni?
A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara a Diversitas Központ bevonásával és szakmai segítségével megkezdi a társadalom- és vidékfejlesztési szakértő szakirányú továbbképzés kidolgozását és indításának előkészítését. 
Mintegy hárommilliárd forintot kapnak fejlesztések megvalósítására az agrárszakképzési centrumok - mondta az agrárminiszter kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán. Nagy István az Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című program projektzáró rendezvényén arról beszélt, az a cél, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók minél többen az agrárszakképzést válasszák, tudásuk pedig olyan naprakész, korszerű és modern legyen, amellyel versenyképesek lehetnek az ágazatban. 
Fenntarthatóság, korszerű élelmiszertechnológiák, vidékfejlesztés és precíziós gazdálkodás – ezek az innovatív területek kerülnek fókuszba a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán, amely új tanszékekkel és képzési területekkel bővül a következő tanévtől. Mindez erősíti a különböző tudományágak együttműködését annak érdekében, hogy közösen adjanak választ a legaktuálisabb problémákra.
2022. április 6–8. között a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által támogatott Dísznövénykertész Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjének. A versenyre a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. különdíjat ajánlott fel.
2022. április 4–6. között a Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezte meg az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által meghirdetett Mezőgazdasági gépész Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjét.
Az Agrárminisztérium kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő átállás ösztönzését – mondta a tárca agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára a Déli ASzC Sellyei Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Üvegházának átadóján, Sellyén.
A párizsi SIA Paris a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, mellyel párhuzamosan minden évben megrendezésre kerül két nemzetközi szakmai verseny az agrárszakképzésben tanuló diákok számára.