Oktatás
2021. november 26.
Forradalmasíthatja a hazai agrárszakképzést a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tegnap átadott új virtuális tanterem, amely az Agrárminisztériumtól kapott 236 millió forintból valósult meg a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által elindított K+F projekt keretében.
2021. november 15.
Az agrárszakképző intézmények és az új szakmajegyzék szerinti agrárszakmák/szakmairányok megismerésére a NAK által 2021. október-november hónapokban szervezett pályaorientációs programnapokon, valamint az agrárszakképzésben érintett szakképző intézmények digitális platformjain (pl. az intézmények honlapjain, facebook felületén) és nyílt napjain van lehetőség.
2021. október 13.
Mi teszi vonzóbbá a fiatalok számára az agrár-szakképzést és -felsőoktatást? Milyen nagy ugrásra készül a közös agrárpolitika és a vidékfejlesztés Magyarországon? Ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat az idei közgazdász-vándorgyűlés résztvevői.
2021. szeptember 30.
Több száz egyetemista jelentkezik évről évre az Agrovirtus Tehetséggondozási Programba, amelynek elvégzése komoly lehetőséget jelent a fiataloknak abban, hogy akár vezetőként elhelyezkedjenek egy-egy agrárvállalatnál, felgyorsítva ezzel a karrierutat. A program, amelynek része az Agrovirtus verseny is, olyannyira egyedülálló Európában, hogy Magyarország könnyen nagyhatalom lehet ezen a területen.
2021. szeptember 8.
Tizennyolc iskola közel 1000 diákja kereste fel tavaly a Bábolnai Gazdanapokat. A Szakiskolai Nap célja, hogy a mezőgazdasági pályák valamelyikére készülő 14-18 éves fiatalok ebben a szakmai közegben ismerkedhessenek meg a legújabb mezőgazdaságot szolgáló gépekkel és berendezésekkel, illetve a mindennapi gyakorlat részét képező technológiákkal.
2021. szeptember 8.
Az agráriumnak ma több kihívásra is választ kell adnia, egyebek mellett a globális éghajlatváltozás következményeire, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtésére, illetve a természeti erőforrások és a véges termőterületek fenntartható használatára - mondta az agrárminiszter Gödöllőn kedden a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) évnyitó ünnepségén.
2021. augusztus 31.
A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Sopronban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján. A tárcavezető szerint ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt.
2021. augusztus 21.
Mintegy 10%-kal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest – közölte Nagy István tárcavezető. Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés.
2021. augusztus 4.
Egyre többen kerekednek fel azért, hogy megismerkedjenek egy-egy terület hagyományos kultúrájával, gasztronómiájával, ahogy egyre többen gondolkodnak azon is, hogy ilyen vállalkozásba kezdjenek. A „Versenyképes vállalkozás termelőként” projekt ebben próbál segítséget nyújtani a vállalkozásban gondolkodó gazdáknak, termelőknek.
2021. augusztus 2.
A Debreceni Egyetem 2021. augusztus 1-től alapítványi formában működik. A modellváltás alkalmából a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) felülvizsgálja oktatási, kutatási és szolgáltatási tevékenységét, hogy jobban meg tudjon felelni a hazai és a nemzetközi környezet elvárásainak.