Új technológia a jánoshalmai agrárszakképző iskolában

majort
2021. 11. 26., p – 11:29

Forradalmasíthatja a hazai agrárszakképzést a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tegnap átadott új virtuális tanterem, amely az Agrárminisztériumtól kapott 236 millió forintból valósult meg a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által elindított K+F projekt keretében.


Ez az első olyan technológia, amit élesben egy iskolában kezdenek el használni – hangoztatta Jekler Balázs, a projektet készítő PIX VR Training Kft. ügyvezető igazgatója a virtuális tanterem ünnepélyes átadóján. Szerinte az új technológia komoly jelentőséggel bír majd a hazai szakoktatásban, amit jelentősen át fog alakítani és meg fog újítani. Elmondta továbbá, hogy a technológia egyik legnagyobb előnye, hogy az oktatás helytől és időtől függetlenül bárhol és bármikor alkalmazható, akár járványhelyzetben is.


Hozzátette: éppen ezért olyan tereket is le lehet képezni a használatával, amelyek a valóságban veszélyesek, vagy ahol drága és kivitelezhetetlen lenne az oktatás. A tréningek programozói tudás nélkül, csupán a mozdulatsorok elvégzésével összeállíthatók az oktatók által. Később pedig gyorsan módosíthatók, igény alapján testre szabhatók – részletezte a szakember.


Taskovics Péter, a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója szerint a virtuális valóságfejlesztés a mezőgazdasági oktatásban egy olyan lehetőség, amely ugyan nem helyettesíti a gyakorlati munkavégzést, de a digitalizáció bekapcsolásával lehetőséget biztosít arra, hogy olyan munkagépekkel is gyakorolhassanak a diákok, amelyek a valóságban nem állnak a rendelkezésükre. – A technológia nemcsak egy új eszköz az oktatók kezében, hanem egy olyan megoldás is, amely a tanulók számára is vonzó tanulási formát jelent majd. Magyarországon a jánoshalmi diákok lesznek az elsők, akik ilyen eszközökkel fognak tanulni – hangsúlyozta az iskolaigazgató.


Szinay Attila, az Agrármisztérium közigazgatási államtitkára szerint a most átadott tanterem már a jövőt jelenti. – Azzal, hogy megjelent ez az oktatási technológia a jánoshalmai intézményben, egy olyan tudásanyagot ad az itt tanuló fiatalok számára, amely később a munkaerőpiacon komoly előnyt jelent majd a számukra – jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: abban bízik, hogy ez a 236 millió forintból megvalósult beruházás csak az első állomás és egyre több agrárszakképző intézményben fognak majd találkozni hasonló virtuális tantermekkel.


Forrás: Petőfi népe
Fotó: jhszaki.hu