Híreink

A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület 1991-ben alakult meg, elsősorban a mezőgazdaságban érdekelt helyi lakosok, termelők segítésére, támogatására. Az Egyesület, az elmúlt, több mint három évtizedben, széleskörű tevékenységet végzett, melyek a közösség építését, az aktuális szakmai információk átadását és a paraszti, népi hagyományaink megőrzését szolgálták.

Mézfutam, mézlovagrendek köszöntése, mézlovagok avatása, szakmai fórum és méhészbál is színesíti azt a kétnapos, ingyenesen látogatható Kárpát-medencei Mézfesztivált és termelői vásárt, amit december 3-án és 4-én rendeznek immáron 17. alkalommal Zalaegerszegen, a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban.

Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt, amire meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben, olvasható a szervezők közleményében.

Tartalmas, nehézségekben és sikerekben egyaránt bővelkedő időszak áll mögöttünk, és minden bizonnyal előttünk is. Számos komoly vitát és szakmai egyeztetést követően, kompromisszumkészen, de a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva sikerült az Európai Bizottsággal dűlőre jutnunk a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteit illetően.

Karancs, a falusi turizmusról elhíresült település rengeteg olyan gazdának ad otthon, aki a turizmussal kapcsolatba hozható termékeket termel. A kis település lakói elsőként a régióban már több évtizeddel ezelőtt felismerték, hogy a Drávaszög egy megfelelő turisztikai infrastruktúra kiépítésével vonzó idegenforgalmi desztinációvá válhat.

2022 áprilisában kezdődött az a 4,3 milliárd forintos, állami támogatású beruházás, melynek keretében megújul a Lillafüredi Állami Erdei Vasút, ismert nevén a lillafüredi kisvasút.

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Míg 2011-ben tíz tonna búzaadománnyal indult a Magyarok kenyere program, 2022-ben már 1000 tonna búza gyűlt össze - mondta el pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke Szomoron a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés 2022. évi adományozó ünnepségén.

2022. november 28.
Péter Ákos borásszal Egerben, jó pár méterrel a földfelszín alatt találkoztam. Nem mintha bármelyikünk is hódolna a barlangászatnak vagy az extrém sportoknak… Az Egri Érseki Palota pincerendszerében vettem részt egy vezetett túrán, ahol Ákos egy 2017-es Tokaji Kabarral képviselte magát, ez a bor lett ugyanis ebben az évben az egri érsek misebora.

Akár ez a Kazinczy-idézet is lehetne a mottója annak a két fürjtenyésztőnek, Budai Attilának és Pancsira Lászlónak, akiknek szenvedélyük a fürjtartás, valamint a fürjtojásnak, ennek a minőségi élelmiszernek az előállítása.