Híreink

A beporzási támogatást ezer forintra emelte méhcsaládonként a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Felidézte, hogy Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára. A tárcavezető megjegyezte: erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős agrárium.

Cák a Kőszegi-hegység lábánál, Kőszegtől 5 kilométerre fekvő apró település. Lakói hosszú-hosszú időn át főképp mezőgazdasággal, azon belül szőlőtermeléssel foglalkoztak. A mesebeli, zsúpfedeles pincék nagyrészt a 19. század elején épültek. Faluk boronafal, gesztenye vagy tölgy gerendákból készült.

Kovács István Ákos Békéscsabán született, világéletében fogékony volt a művészetekre, mindig vonzották az egyedi különleges tárgyak, dallamok, gondolatok, általában mindenre nyitott, szeret tapasztalni, átélni új dolgokat. 2010 óta foglalkozik drótékszer készítéssel. Békés megyében, a Portéka Közösség vásárain találkozhatunk az általa készített igényes, művészi munkákkal.

Klímabarát önkormányzat díjazásban részesült a Heves megyei közgyűléstől Noszvaj. A grémium kiemelte, hogy a falu egyediségét a rendkívül változatos és értékes természeti környezete ­biztosítja. Az önkormányzat pedig az elmúlt tíz évben tudatosan azon dolgozik, hogy ez az egyediség fennmaradjon, sőt tovább erősödjön.

Szankciómentesen idén május 16-ig van lehetőség a közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímekhez kapcsolódóan kérelmet beadni, adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, valamint kifizetési kérelmet rögzíteni. A 2022. május 16-át követően benyújtott kérelmek szankciómentes módosítására május 31-ig van lehetőség. 

Trizs község Magyarország északkeleti határvidékén fekszik, az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságában. Lakossága csupán 200 fő. A Trizsi Ízek Szociális Szövetkezet a település fejlesztése érdekében megvalósított programjával a LEADER France és az Európai LEADER Szövetség a Vidékfejlesztésért meghirdetett Nemek Közötti Egyenlőség Európai LEADER Díjának pályázatán a döntőbe jutott. 

A Külterületi helyi közutak fejlesztése című, VP6-7.2.1.1-21 kódszámú felhívás alapján az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában 221 és fél millió forint támogatást nyert el pályázati úton a csongrádi önkormányzat az Öregszőlők útjának felújítására. 

Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatóak a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra felhívás vonatkozásában. A kiskérődző állatjóléti támogatás célja, hogy hozzájáruljon az állat- és egészségvédelem folyamatos fejlődéséhez a juh- és kecskeágazatban és arra ösztönözze a mezőgazdasági termelőket, hogy – a magyar kiskérődző állomány állatjóléti normáinak javítása érdekében – túllépjenek a vonatkozó kötelező előírások betartásán.

Nógrád megyében komoly hagyománya van a tájházas kultúrának. Az évszázadokon át felgyülemlett palóc kincseket és nemzetiségi ékköveket ezek a felújított, kicsinosított régi paraszti porták őrzik meg az utókor számára.  A Nool utána járt cikkében, hogy hol és mivel várják a vendégeket, „kincskeresőket” Nógrád megyében.

Gyergyóditró központjától gyalogosan alig tíz percre van a Csacsa tanya, mégis távol a rohanó mindennapoktól. Egy ambiciózus fiatal házaspár tanyája ez, akiknek álma volt az önfenntartás hazai földön, s akik meg is valósították ezt, mert volt bátorságuk belevágni. Kilyén Ferenc és neje Emőke nyugodtabb, élhetőbb és egészségesebb, gyökereikhez közeli életet alakítottak ki maguknak.