A szűcs mesterség régi magyar hagyományokat ápol, azonban ma már lassan kiveszőben van. Megőrzése és átadása a következő nemzedékeknek múltunk fontos darabkáját menti át az utókornak. Ilyen elhivatott munkát végez Kókáné Pásztor Éva, aki egy kis, dél-borsodi falucskában, Vattán él családjával.
Őt kérdeztem a mesterségéről és annak mai helyzetéről.
Hogyan kezdődött Önnél a kézművesség? Meséljen a kezdetekről.
Dél – borsodi Mezőség Tanya világában, egy juhász családban születtem második gyermeknek. Szüleink nehéz körülmények között kétkezű mezőgazdasági munkából neveltek fel minket. Abban az időkben, tanyavilágban nem volt járható út, áram, a minden napi főzéshez és fűtéshez tüzelőt kellett gyűjteni. Több mint tíz kilométerre volt a legközelebbi bolt és orvos, mindezt többnyire gyalog vagy jó esetben a szomszéd tanyáról kért lovas kocsival oldották meg. Abban a világban is ritka volt, akik ilyen körülmények között nevelnek családot, és küzdöttek, hogy falura költözzenek, hogy a gyermekek iskolába tudjanak járni.
Mindezt végig gondolva szerintem ez az a pillanat, amikor szüleimnek meg kell, hogy köszönjem a mindennapi gondoskodásukat és törődésüket,amit értünk tettek, felelősségteljesen.
Számomra teljesen ismeretlen szakma, meséljen a Szűcs mesterségről bővebben!
Mezőnyárádra költöztünk és ott jártam Általános Iskolába, majd pályaválasztáskor a szűcs szakmára jelentkeztem. A tanyavilág és az Édesapám juhász foglalkozása adta az alapot a szűcs szakma választásához.
Akkor már a szűcs szakma hanyatlás jelei mutatkoztak, mert a szakképzést ritkították két évenként indítottak új osztályt kis létszámmal. 1986-ban Borsod megyében nem volt induló osztály, ezért a Heves megyei pályaválasztási intézettől kaptunk útmutatást. Kiváló Szakmai oktató Lőkéné Marika néni kezei alatt tanultunk és tettünk sikeres szakmai vizsgát. Ismét haza jöttem Borsod megyébe és itt dolgoztam szűcsként 13 évet. Nem volt egyszerű munkahelyet találni és megélni belőle mert az öltözködés megváltozott, így a rendelések is csökkentek. Egymás után bezártak a Szűcs műhelyek, a szakma szinte kihalásra volt Ítélve. Azokat az eszközöket, amivel dolgoztam megvásároltuk és saját pici műhelyt rendeztünk be, ahol mai napig egy-egy darabot alkotok.
A hagyományőrzés milyen formában jelenik meg a munkájában?
2005-ben Matyó földön jelentkeztem kézi és gépi hímző képzésre. Itt teljes közelségbe kerültem a hímzett ködmönökkel és ekkor találtam rá a Szűcs mesterség eredeti szépségére.
A szűcs szakmát mindig is tiszteltem és szerettem, bennem él.
Ez által egy új céllal találtam magam szemben, hogy olyan szűcsmunkákat alkossak, amelyekkel a népi hagyományunkat ápolom.
2007-ben zsűriztettem a legelső alkotásaimat ez volt a mérce számomra, hogy vagyok szakmai tudásban olyan szinten az alkotásom megfeleljen az elvárásoknak. A Hagyományok Házánál dolgozott Soltészné Nagy- Győri Mária aki mindvégig biztatott és figyelemmel kísérte szakmai fejlődésemet.
Minden évben Országos Népművészeti Pályázatokon indulok Zsűriztetek, általában a kiállítások résztvevőjeként láthatók a munkáim.2013-ban ítélték meg a Szűcs Népi Iparművész címet. Számos elismerésben és díj - ban részesültem 2014- ben Magyar Kézműves Remek díjat átvehettem. 2015 – ben a NESZ szervezése által Milánói Világkiállításon a Szűcs mesterség bemutatót tartottam.
Hogyan látja a szűcs szakmát? A generáció nevelés hogyan zajlik manapság?
Utóbbi években meghívást kaptam Tánctáborokba a Szűcs mesterséget bemutatni gyerekeknek, alapanyagokkal ismertetem meg őket és közösen alkotunk.
Amikor felteszem a kérdést, ” Ki tudja megmondani nekem hogy a Szűcs mester, mivel foglalkozik?”
Akkor óriási csend és bizonytalanság félőn megszólal egy vékony hangocska Kucsma, mert a Dédi Papának volt ilyen.
Utolsó Reménysugár! Erre mondhatnánk, hogy az utolsó pillanatba vagyunk!!!
Mik a tervei a jövőre nézve?
A következő generációnál már kihal a Hagyományos Népi Szűcs mesterség.
Mivel alig vagyunk páran, akik még szűcsök ez nagy eséllyel, be fog következni.
Több éve a gondolataim e körül forognak, tegyek azért, hogy ne így legyen.
Szeretném a Szűcs műhelyem látogathatóvá tenni a meglévő alkotásaimat bent a műhelyben kiállítani. Gyermekeket fogadni, akikkel ismerkedünk a mesterséggel, eszközökkel alkotásokat készítsünk. Tovább adni a „ lángot ”.
Szerző: Tóth Ágnes
Fotó: Tóth Ágnes