Újjászületett a gyenesdiási Talabér vízimalom és a Festetics fűszerkert

majort
2021. 07. 28., sze – 14:20

Igazi újdonsággal és különlegességgel várja a turistákat Gyenesdiás: a Talabér- (később Osvald-Bujtor) féle vízimalom tavasszal megnyitotta kapuit a látogatók előtt, és nemrég a hozzá tartozó Festetics-fűszerkertet és -herbáriumot is felavatták. A malom évszázadokon át nagy forgalmat bonyolított le, de a Festeticsek korában kimondottan központi szerepet töltött be.


Gyenesdiás egyik legrégebbi épületéről van szó. Első írásos említése 1551-ből datálódik, de az ezt követő évtizedekben is jó néhány alkalommal és több helyen megjegyezték, hogy létezik és működik. A leírások alapján mintegy 30 kilométeres körzetből oda hordták őröltetni a gabonát, vagyis közismert létesítmény volt. A 18. század környékén már nemcsak malomként, hanem vadkertként és fűszerkertként is emlegették.


A kommunizmus alatt viszont megpecsételődött a sorsa. Ekkor már nem működött, mert eredeti funkciója fölöslegessé vált, ezért az épületet társasházzá alakították. Egyfajta kockaház lett, amin semmi nem utalt arra, hogy egykor malomként működött – legfeljebb a vadregényes környezet.


Hosszú hányattatást követően egykori tulajdonosai felajánlották a lepusztult épületet az önkormányzatnak. Az önkormányzat azonnal tervezgetni kezdte, hogy milyen funkciót tudnának adni az épületnek. Számtalan elképzelés született, de végül a múlt megőrzését találták a lehető legjobb megoldásnak – vissza kívánták adni az épület eredeti funkcióját. Pályázati anyagokat készítettek, amelyek eredményesnek bizonyultak: a vidékfejlesztést és turisztikai célokat szolgáló Magyar Turisztikai Ügynökségen kívül LEADER- és EFOP-pályázatokon is támogatásra érdemesnek találták a terveket, és mintegy 60 millió forintot sikerült szerezni a 20 millió forint saját erő mellé.


– Elmondhatjuk, hogy Gyenesdiás újabb gyöngyszemmel gazdagodott, hiszen az egykori diási vízimalom teljesen új köntöst kapott a komplex rekonstrukciós pályázat segítségével. Próbáltuk rekonstruálni, milyen lehetett az 5 méter átmérőjű malomkerék és a hozzá tartozó zsiliprendszer, illetve a malom környezete – fogalmazott Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, aki elárulta: nagy örömére szolgál, hogy a malom mellett feltörő János-forrást is sikerült megmenteni a rekonstrukció során. A korábbi évszázadokban hatalmas volt a forrás vízhozama, amit néhány évtizeddel ezelőtt korlátoztak inkább – de még így is elegendő a malom működtetéséhez.


A pályázatnak köszönhetően megújult tehát az épület. Pékmúzeumot alakítottak ki benne, ahol a liszttől a kenyérig végigkövethetik az érdeklődők a búza útját. Tablókon ismerkedhetnek meg a környéken egykor működő malmok típusaival, a lisztkészítés folyamatával és eszközeivel, és a kenyérsütéssel is. Azonkívül helyet kapott az épületben egy 17 tonnás, négy füstjáratos pékkemence, amiben „szeretetsütést” terveznek tartani, helyieknek és a településre érkező turistáknak egyaránt. Az épület azonban nemcsak múzeumként, hanem közösségi térként is funkcionál majd. Az új gyenesdiási attrakciónak része egy herbárium, aminek a kialakítására 19 millió forintot nyert el az önkormányzat. A herbárium egy fűszerkertet jelent, egy kis „boszorkánykonyhát” is berendeztek mellé, ahol a gyógynövények felhasználási lehetőségeibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.


Nemrég tartották a malom és a herbárium ünnepélyes avatását. Mint ott fogalmaztak, a Festetics Fűszerkert és Herbárium, mint hozzáadott érték, Gyenesdiás kihagyhatatlan látnivalói. Az ilyen kiváló fejlesztés – amely hazai vagy akár európai uniós forrásból valósul meg – azt a célt szolgálja, hogy a térségbe látogató turista kicsivel több időt töltsön el, s valóban egy négy évszakos desztináció legyen a Balaton. Cél az is, hogy az attrakció a család valamennyi tagjának érdeklődését képes legyen lefedni.


A herbáriumban számos egészségre ható gyógy és fűszernövény, élelmiszer és tárgy megtalálható. Az ízlésesen kialakított térben és a fűszerkertben lehetőség van ismeretterjesztő foglalkozásokra is. A létesítmény egyébként már bemutatkozott a Magyar Tájházak Napján, melynek keretében kertbejárást tartottak. Nem csak a gyógyító füveket ismerhették meg az érdeklődők, hanem azok hatásait és elkészítésük módját is. Megtudhatták, hogy a gyógynövényeket már több száz éve használják az emberek a különféle nyavalyák kezelésére. Ma már sokan csak a változatos teákat ismerik, holott az aromaterápia, a sokoldalú tinktúrák is nagyon hatásosak. 


A gyógyszeripar is számos gyógynövényt használ, de az élelmiszer és a kozmetikai ipar is támaszkodik a különféle füvekre. Emellett az állatorvoslásban is előszeretettel használják a gyógynövényeket. Ma egyre népszerűbb a gyűjtésük és felhasználásuk. Amint fogalmaztak, manapság egyre inkább érdeklődnek az emberek a természetesség és a gyógynövények iránt is. A herbáriumban egyébként legalább negyvenfajta gyógynövény található, és a malom környezetében további több száz fűféle nő vadon. A fűszerkert igazi pihenőhelyet nyújt a családoknak, baráti társaságoknak. 


A herbáriumot Ambrus Mária Zsófia táj- és kertépítészmérnök tervezte, aki azt a megbízást kapta a gyenesdiási önkormányzattól, hogy olyan korszerű fűszerkertet hozzon létre, amely egész évben látványosságot biztosít a látogatók számára. Eszerint a hátsó részen, a déli oldalon napsütötte ágyásban termesztett lágyszárú fűszernövényeket és gyógynövényeket találnak a vendégek, az előtérben pedig a testrészeknek és szerveknek megfelelően ültetett növényekből kialakított „gyógyító óriás” várja őket. A tervezésnél arra is ügyelt, hogy túl erős hatású gyógynövények ne kerüljenek az ültetvénybe, így azokat felnőttek és gyermekek egyaránt szabadon kóstolhatják.


Gál Lajos polgármester úgy fogalmazott: ahogy az a Festeticsek korában is történt, a malom mellett különböző gyógy- és fűszernövényeket is termelnek. Magaságyásokat alakítottak ki, amelyeknek gondozását is láthatja a közönség. Szerencsére a környéken nemcsak hagyománya van e növények termesztésének, hanem jelenleg is sokan foglalkoznak velük. Szeretnék, hogy a rövid ellátási lánc divatossá vált eszméje jegyében a gyenesdiási termelői piacra is jusson a termékekből. Úgy látják, egyre többen keresik az ilyen termékeket, és a kínálattal az érdeklődők dolgát szeretnék megkönnyíteni. A múlt értékeinek megmentésén túl természetesen az a lényeg, hogy Gyenesdiás mindig valamilyen újdonságot kínáljon a település vendégeinek. A malomlátogatás, illetve az oda szervezett programokon való részvétel kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik, biztosan közkedvelt lesz a turisták körében.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság
Fotó: gyenesdias.info.hu