Vidékfejlesztés

Challenges and Solutions in Rural Development címmel indult nemzetközi program a Gál Ferenc Egyetem vezetésével. A Blended Intensive Programme francia, lett, román, szlovák és magyar résztvevői vegyes csoportokat alkotva keresik a megoldásokat a vidékfejlesztés témakörében.
A Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata újabb megállapodást kötött, melynek része egy limnológiai kutatóintézet létrehozása a Tisza-tavi városban. Az egyetemi szakemberek többek között hidrobiológiai és agrártudományi kutatásokat végeznek, megoldásokat keresnek a Tisza-tóval kapcsolatos legégetőbb problémákra.
A látogatók jobban megismerhetik a Kolon-tó jelenlegi állapotát, a nádas-mocsár gazdag élővilágát. Megújították a Kolon-tónál kialakított tanösvény információs tábláit – írta a Kiskunsági Nemzeti Park.
A közelmúltban készültek el Csengelén a faluház mögötti játszótér felújításával. A tavasszal megkezdett munka azért vált időszerűvé – tudtuk meg Tóth Tibor polgármestertől –, mert az eszközök fából lévő részei elkorhadtak.
Lovászpatona Község Önkormányzata sikerrel pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Helyi és térségi turizmusfejlesztés című pályázati kiírásán. A 95 millió forintot meghaladó pályázati támogatásból egy régi, romos épületet tájházzá alakítanak át.
Milyen jó, hogy itt vagyunk, s mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk – énekelte stílszerűen az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét Bozsó Bibiána Somogysárdon az alig pár hónap alatt felépült faluház szombati átadási ünnepségén, a rendezvényt családi nappal és pásztortalálkozóval kötötték egybe a szervezők.
Európai Falumegújítási Díjat kapott a Nógrád vármegyei Varsány. Az arany minősítés a település a példaértékű fejlődéséért járt. Az 1500 fős falu úgy került a 21 legkiválóbb Európai település közé, hogy előtte megnyerte ennek a versenynek a magyar kiírását.
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van az élelmiszerbiztonság, az egészséges és magas minőségű élelmiszerek megtermelésében – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese pénteken, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének második alkalommal megrendezett Kertészeti Konferenciáján, a Herman Ottó Konferencia Központban.
A genetikai erőforrások sokféleségének fenntartása, különös tekintettel a mezőgazdasági és élelmezési célú növényekre fontos élelmiszerbiztonsági és nemzetstratégiai kérdés. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) szerdán átadott új épületében két olyan mélyhűtőkamra telepítése valósult meg, mely megfelelő előkészítést követően 100 évig is képes eltárolni az ott őrzött magmintákat.
Június 28-án a zalaszentlászlói Makovecz Faluházban gyűltek össze a Zalai Falvakért Egyesület (ZFE) Közös Értékeink pályázat KOVÁSZ (Közösség Oktatás Változás Álom Szövetség) projektjében részt vevő közösségépítők. Az Itthon Zalában, Európában - Nők és fiatalok a közéletben, a helyi közösségekben alcímet viselő, 2024 januárjában indult program a zalai településeken, kisvárosokban élő fiatalokat és nőket segíti a közéleti, közösségi szerepvállalásaikban.