Vidékfejlesztés

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2008. december 2-án, éppen 15 éve alakult meg. „Minden tagállam nemzeti vidéki hálózatot hoz létre, amely összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezeteket és közigazgatási szerveket.” (1305/2013/EU rendelet)
Lerakták az új közösségi piactér alapkövét szombaton, amely közel 100 millió forintos beruházásból valósul meg Dunaszegen. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 64,86 millió forint pályázati összeggel támogatta a fejlesztést. 
Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására.

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium a megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2-től lesz lehetőség - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok keretösszegét megötszörözte a kormány, így az érintettek 50 milliárd forint helyett 260 milliárd forintot kaphatnak - jelentette be péntek Nagy István agrárminiszter Hajdúnánás-Kendereskertben, ahol a megye 51 nyertes gazdálkodójának átadta a támogatási szerződéseket.

Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődött Mórahalmon. Megújul a mórahalmi Nagyszéksós-tó és környéke. A fejlesztés keretében kilátók, látogatóközpont és interaktív kiállítások is helyet kapnak. Az ökoturisztikai beruházás célja a Kiskunsági Nemzeti Park értékeinek bemutatása.
Befejeződött egy újabb beruházás Törökszentmiklóson. Új tetőszerkezetet kapott a piaccsarnok. A több mint 35 millió forintos beruházás véget vetett az évek óta fennálló beázási problémáknak. A megvalósítást önerőből finanszírozták.
A szkopjei székhelyű Délkelet-Európai Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (SWG RRD) 61. közgyűlésére ezúttal Budapesten, az Agrárminisztériumban került sor.
Kiemelkedő lehetőség a szőlőtermelőknek az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási programban (AKG) való részvétel - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Soltvadkerten, pénteken, a XV. Márton-napi újbor ünnep megnyitóján.