Híreink

Két éve alakul meg Tatán a Forrás Bevásárló Közösség, amely mintegy 30 helyi és környékbeli termelőt fog össze. Herczig Szabolcs ötletgazda elmondta, hogy előrendeléses vásárlás és egy kis helyi termelői piac hibridjeként működik a csoport. – “Helyi és környékbeli termelőkkel dolgozunk együtt, akik heti rendszerességgel szállítják a finomabbnál-finomabb portékáikat, a csaknem 200 vásárlóknak” – tette hozzá.

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a mezőgazdaság és a rá épülő hazai élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája – jelentette ki az agrárminiszter az Északi Agrárszakképzési Centrum gépjárműátadásán kedden Nyíregyházán.

7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig – mondta Nagy István hétfőn az Agrárminisztériumban.

A szőlőhegyen avatták fel az önkormányzat söjtöri hegyi vendégházát, mely a helyi embereket közösségi térként, a turistákat pedig szálláshelyként szolgálja majd.

Még tavasszal szervezett Szarvaskőre tájékoztató fórumot a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei területi felelőse, ifj. Jámbor Dénes. A tájékoztató fórum meghívott előadói között szerepelt Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Szendrei László a Heves Megyei NAK elnöke, Jakab Tamás a Heves Megyei NAK igazgatója, Szabóné Balla Marianna a község polgármestere és Ősz Gusztáv az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Megfelelő öntözésessel csökkenteni lehet a klímaváltozás káros hatásait. A mezőgazdasági termelés biztonságának és hatékonyságának alapja az öntözésfejlesztés, ami társadalmi, valamint környezeti szempontból is kulcskérdés.

A helyi termelői piacot még 2015-ben indította el a Bábolnai Hölgyek Egylete. A kezdeményezés azóta is minden hónap tizedike utáni első szombaton várja a helyi és környékbeli vásárlókat, akik nemcsak a bábolnai termelőktől, hanem más őstermelők és kiskereskedők portékái közül is válogathatnak.

Nagy Dezső családja már a nyolcvanas években vendéglátással foglalkozott, de 2011 végén olyan irányba változtak az ágazat lehetőségei, ami arra ösztönözte, hogy más lehetőségek irányába nyisson. Végül 2013 nyarán határozta el, hogy méhészkedni szeretne: elvégzett egy tanfolyamot, majd a következő tavasszal elkezdett dolgozni egy tapasztalt méhész mellett. Két év szakmai tapasztalatszerzés után 2017-ben vett 5 méhcsaládot, és berendezett egy telephelyet Cserkúton. Ebben az évben már volt saját méze, amivel be is nevezett a Megye Méze versenyre, ahol akác kategóriában a megtisztelő 3.

Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára – mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven – egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.

2021. január 12-én online formában rendezték meg a Szőlő Szaporítóanyag-előállítási Tudományos Konferenciát. A Szent István Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszékének, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztályának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének szervezésében megvalósult eseményen résztvevők negyedét az érintett termelők tették ki. Ezt azért is fontos kiemelni, mivel a fenntartható gazdálkodás elengedhetetlen tényezője, hogy a kutatási és innovációs kísérleti eredmények a gyakorlatban is megvalósuljanak.