Interaktív kiállítással és modern attrakciókkal nyílt meg a Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpont

majort
2024. 06. 10., h – 10:57

Ünnepélyes keretek között átadták a Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontot, amely a szolnoki vár öt különböző korszakát mutatja be a nagyközönségnek. Az eseményen Latorczai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a szolnoki vár nem véletlenül kiemelt jelentőségű a nemzet emlékezetében.

Az Árpádok idején, az oszmán uralom alatt és a Rákóczi-szabadságharc idején is fontos végvárként szolgált, ma pedig egész országunk végváraként ellenáll az új kihívásoknak és ideológiáknak.

A látogatóközpontban interaktív kiállítások, egy kronoszkópos kilátó, kávézó és játszótér várják a látogatókat. Az új intézmény építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel kelti életre az egykori erődítményt, lehetővé téve, hogy a látogatók belemerüljenek a vár történetébe a bronzkortól a Rákóczi-korig.

A központ fő attrakciója a Várkapu Történelmi Látogatóközpont, amelynek teraszán elhelyezett kronoszkópok segítségével az érdeklődők 500 évvel ezelőtti Szolnok látképét is megcsodálhatják.

A Zagyva-gáton Bástya-sétány elnevezéssel támfal és díszburkolatú sétány épült, Múltjelek elnevezéssel a várnak jelenleg a felszínen nem látható, az idők folyamán elpusztult részeit megjelenítő állomásokat alakítottak ki információs táblák segítségével. A Damjanich parkban tematikus játszótér, a hídfő mellett kerékpáros megállóhely készült. A turistaparkoló a Zagyva jobb oldalán a fogadóépülettel szemben kapott helyet.

Az új fejlesztés nem csupán a helyi lakosoknak, hanem az ide látogató turistáknak is különleges élményeket kínál, hozzájárulva ezzel Szolnok kulturális és történelmi örökségének megőrzéséhez és népszerűsítéséhez. Az új látogatóközpont megnyitása várhatóan jelentős mértékben növeli majd a városba érkező turisták számát, tovább erősítve Szolnok szerepét a hazai turisztikai piacon.

 

Forrás: Csodálatos Magyarország/ Halász Gabi
Fotó: Mészáros János | MTI