Vidékfejlesztés

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2008. december 2-án, éppen 15 éve alakult meg. „Minden tagállam nemzeti vidéki hálózatot hoz létre, amely összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezeteket és közigazgatási szerveket.” (1305/2013/EU rendelet)
Lerakták az új közösségi piactér alapkövét szombaton, amely közel 100 millió forintos beruházásból valósul meg Dunaszegen. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 64,86 millió forint pályázati összeggel támogatta a fejlesztést. 
Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására.

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium a megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében 50 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdet terménytárolók, szárítók és tisztítók támogatására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. augusztus 2-től lesz lehetőség - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok keretösszegét megötszörözte a kormány, így az érintettek 50 milliárd forint helyett 260 milliárd forintot kaphatnak - jelentette be péntek Nagy István agrárminiszter Hajdúnánás-Kendereskertben, ahol a megye 51 nyertes gazdálkodójának átadta a támogatási szerződéseket.

2023. december 5.
A Transleader projekt, amelyet a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) LEADER Szakosztálya támogatott 2012 májusában indult útjára. Olyan mélyreható elemzést és összehasonlítást nyújtott a LEADER program végrehajtásáról, mely során - széleskörű nemzetközi kitekintésre törekedett a 2014-2020-as programozási időszak LEADER/CLLD-jére vonatkozóan.
Idén is díjazza a Falufejlesztési Társaság a falu- és tanyagondokokat, valamint a vidék és falufejlesztőket. Az átadó ünnepségre szertettel várnak minden érdeklődőt.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2011. évi újjászervezése és a megyei területi felelősi hálózat kialakítása Dr. Csatári Bálint nevéhez fűződik. Ő vetette fel annak ötletét, hogy „terepi szakemberek” segítségével, akik minden megyében jelen vannak, az MNVH a vidékfejlesztési szereplők közötti kapcsolat, összetartó erő legyen. A munkatársaktól elvárás a sokoldalúság, a mobilitás, a tanulási hajlandóság, a megyei kapcsolatrendszer megléte. Gyakorlatilag egy vidékfejlesztési menedzseri feladatot szánt feladatul Csatári Bálint a területi felelősöknek, akiket több körös felvételi eljárással, a megyei LEADER akciócsoportok és más helyi vidékfejlesztési szereplők egyetértésével választottak ki 2013. elején.
2016-ban egy tanulmánykötet készült a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat első éveiről. A szerkesztő, Czibere Ibolya személyes előszavát idézve: