Hajdúdorogon a téli ünnepkörhöz, azon belül is a karácsonyvárás időszakához több népszokás is kapcsolódik, ide tartozik a betlehemezés, a csillagozás, a kóringyálás és a kecskézés. A kecskejáték mindközül a legkülönösebb, melynek gyökerei a régmúlt időkig nyúlnak vissza. A kutatások alapján összefügg a város egykori, betelepülés előtti eredeti kultúrájával.
Valószínűleg szláv eredetű szokás. Egyes vélemények szerint az óévet búcsúztató és az új évet köszöntő balkáni alakoskodás rokona. A téli napforduló pogány ünnepköréből maradt ránk az állatalakoskodás, de érdekessége, hogy a keresztény világhoz is kapcsolódik, hiszen az előadás során Jézus születésével kapcsolatos énekek hangzanak el. Olyanok, melyekben fontos szerep jut a pásztoroknak, akik nyájukat őrizték kint a pusztán, az angyalok hívó szavára pedig Betlehembe mentek a megváltót köszönteni (Csordapásztorok, Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok).
A karácsony épp egybeesik a téli napforduló időszakával. Régen az új év kezdetét is innentől számolták. Ilyenkor szokás volt bőséget, gazdagságot és
szerencsét kívánni. Erre utalhat a kecskézés során elhangzott jókívánság is:
„Ahányszor a szarka megbillenti farkát,
Annyi ezres verje a gazduram markát.”
Az állatalakoskodás, vagyis valamely állat megjelenítésének, utánzásának eredete az európai kultúra kereszténység előtti rétegeiben keresendő. A kecskemaszkos alakoskodás során az egyik szereplő egy kecskét személyesít meg. A kecske a termékenység állata, és a kecskemaszkos alakoskodás nem pusztán játék, hanem rítuscselekvés is, egyes területeken szerencsehozó erőt is tulajdonítottak neki. A kecskemaszk sok európai ország néphagyományában megtalálható.
Maga a kecskézés egy humort sem nélkülöző, improvizációt is alkalmazó játék, melybe régen a ház népét is bevonták. December 24-én, a karácsonyt megelőző napon, melyet Hajdúdorogon vilia napnak neveznek, 6-8 fős csoportokba összeállva járták a települést, sorra felkeresték a házakat, elsősorban azokat, ahol lány is lakott, illetőleg ahova valamely legény udvarolni járt. Este 8-9 óra körül indultak el az előre meghatározott házakba. Az sem volt ritka, hogy karácsony előestéjén tíz-tizenkét csoport járta végig a községházait. Általában nem jutottak el minden házba, ritkán fordult elő, hogy valamely családot egynél több kecskéző csoport is meglátogatta. A kecskemaszkos alakoskodók éjfélig jártak előadni játékukat, majd amikor megszólalt a harangszó, a szereplők, abban a ruhában, amelyben látogatták a házakat, együtt mentek el az éjféli misére. A templomban, amíg a szentmise tartott, az oltár előtt foglaltak helyet, majd ki-ki a saját családjához tért haza.
A kecskejáték résztvevőinek jelmeze és a kellékek otthon, családi körben készültek el. A pásztorokat alakító szereplők juhászbundát és prémsapkát viseltek, az sem volt ritka, hogy juhbőrből készült bajusszal vagy szakállal takarták el az arcukat, hogy ne lehessen felismerni őket. Kezükben juhászbotot tartottak, amit éneklés, játék közben megráztak, így a rajta levő fémkarikák csörögtek.
A Hajdúdorogon ismert kecskemaszk fából készült, melynek koponyarészét és a hozzá tartozó felső állkapcsot egy kb. egy méter hosszú botra erősítettek fel. Ehhez egy mozgatható alsó állkapocs is tartozott, melyet egy keskeny bőrdarabbal erősítettek hozzá a felső részhez. A szereplő egy zsinór segítségével tudta utánozni az állat szájmozgását. Amikor az állkapocs mozgott, csattogó hangot adott ki. A koponyarészt juhbőrrel borították be. A koponyarészből két szarv emelkedett ki, melyre színes szalagokat, olykor csengőt is kötöttek. Az alsó állkapocshoz kenderből készült szakállt is erősítettek.
Napjainkban a kecskejátékot rendezvényeken adják elő, melynek során a szereplők e hagyományokat követő jelmezeket viselik. A kecskézés azzal indul, hogy a szereplők bekopognak az épp felkeresett ház ajtaján. Először a főpásztor lép be, köszönti a bent lévőket. A többiek az ajtó előtt, vagy az előszobában várakoznak. Bebocsátást kér a többi pásztor és a kecske számára. Miután a házigazda közli, hogy fogadja őket, a pásztorok belépnek, de a kecske csak hosszas kérlelés után hajlandó bemenni a lakószobába.
A pásztorok a karácsonyi énekeket közösen adják elő. Egy-egy ének elhangzása között zajlik maga a játék melynek központi szereplője természetesen a kecske. A juhászbundába burkolt szereplő az előadás során előre hajlik, egyik kezével maga előtt tartja a fából faragott nyélre erősített kecskefejet. Természetesen nem látható, ki viseli a jelmezt, az előadás során a pásztorok ügyelnek is rá, hogy ez ne derüljön ki. A kecske emberi hangon nem szólal meg. Az elhangzó karácsonyi énekeket mozdulataival, feje jobbra-balra mozgatásával, állkapcsa csattogtatásával követi. Az énekek befejeztével a pásztorok különféle – többségében tréfás – kérdéseket tesznek fel a kecskének, szórakoztatva ezzel a lakókat. A kecske ezekre különféle módon reagál, például örömében ugrándozik, vagy ha például nemtetszését akarja kifejezni, valakit megdöf a szarvával, vagy rázza a fejét.
A településen és a térségben élők minden esztendőben felelevenítik a különleges hagyományt, hogy az ne merülhessen feledésbe és a következő nemzedékek is visszanyúlhassanak őseik népszokásaihoz még sok-sok generáción keresztül.
Szerző: Galambos Petra
Fotó: haon.hu