A magyar bor ünnepe Mosonmagyaróváron

majort
2021. 09. 29., sze – 10:59

Mosonmagyaróvár város vörösbora villányi, az egyetemé pannonhalmi lett. Közel 900 borkedvelő vett részt Nyugat-Magyarország legnagyobb boros rendezvényén a II. VinÓváron. 
Borrendi felvonulás, borkóstoló, koncertek, gasztronómiai bemutató és borverseny – ez volt a II. VinÓvár programja.

A szeptember 25-i eseményre 24 borászat hozta el a legjobb borait Mosonmagyaróvárra, ahol a legkiválóbbakat a borversenyre is benevezték. Az ünnepélyes megnyitón jelentették be a győztes borokat.

„Sikerült jó kézzel és jó ízléssel egy fehérbort és vörösbort kiválasztani, amely a jövőben a reprezentációt fogja szolgálni városunk életében” – fogalmazott dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere és azt is kiemelte, hogy „bár nem vagyunk borvidék, de most egy-két napra minden szakmabeli ránk figyel. A borhoz való kötődés az agráregyetem miatt kiemelten fontos számunkra.”

A VinÓvár borversenyének eredményét dr. Mészáros Gabriella, nemzetközi borakadémikus, a borverseny szakmai vezetője jelentette be, aki elmondta, hogy a kétlépcsős borverseny során a szakmai, majd a társadalmi zsűri közel 50 borból választotta ki a győzteseket. Mosonmagyaróvár város fehérbora Kamocsay Ákos 2019-es Chardonnay bora lett a neszmélyi borvidékről, amely egy hordós érlelésű, burgundi stílusú, kiegyensúlyozott, szép bor.

Mosonmagyaróvár város vörösbora a villányi Bock 70+ cuvée lett 2018-ból, amely egy erőteljes cabernet alapú házasítás – eleganciával és finom tannin szerkezettel párosulva. A Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróvári Karának fehérbora a tokaji Holdvölgy pincészet 2018-as Meditation fantázia nevű száraz Furmintja lett a Király-dűlőből.

Mészáros Gabriella megjegyezte, hogy külön öröm, hogy az egyetem vörösbora egy közeli borvidékről, Pannonhalmáról érkezett a borversenyre, amely nem más, mint a Tar Pincészet 2018-as évjáratú Cabernet franc bora.

A II. VinÓvár esti nagyrendezvényét Dr. Szalka Éva a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja nyitotta meg, aki megköszönte az egyetemi, városi és céges szervezőknek, hogy hosszú ideig dolgoztak azon, hogy egy a kulturált borfogyasztást népszerűsítő esemény kerülhessen megrendezésre az egyetem és a vár falai között.

Az egész estés sétálókóstolót a helyi Kühne Koncert Fúvószenekar koncertje nyitotta meg, majd közel 900 borkedvelő ismerkedett a kiváló borokkal, amelyeket személyesen a borászok töltöttek a poharakba.

Forrás: VinÓvár Sajtóközlemény
Fotó: kisalföld.hu