Petíció indul a magyar vidék erejének kifejezéséért

majort
2021. 06. 10., cs – 09:49

Az agrárium biztos és megnyugtató jövője az egységes fellépésben rejlik, ezért petíció indul az Európai Parlament gazdaellenes akcióival szemben – közölte Nagy István agrárminiszter NAK Szántóföldi Napok és Agrárgép Show megnyitóján, szerdán, Mezőfalván.


Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában és Brüsszelben is a magyar gazdák érdekeit képviselik, a termelőknek pedig kiszámítható módon kell megkapniuk az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között is. Kifejtette, egyensúlyt kell teremteni a versenyképességi és a klímavédelmi célok között is, mert teremtett világunkért felelősséggel tartozunk. A tárcavezető arra kérte a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak minél többen a petícióhoz.


Nagy István arra emlékeztetett, hogy történelmi léptékű döntés hozott a kormány, amikor az uniós finanszírozás mellé a nemzeti társfinanszírozás mértékét 17,5 százalékról 80 százalékra emelte. Ennek köszönhetően a gazdák 4265 milliárdnyi beruházási támogatáshoz juthatnak, ami háromszor annyi, mint az előző hét évben. Hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló forrásokból ezekben a hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat. 


A miniszter arra biztatta a gazdákat, hogy bátran vegyék igénybe ezeket a lehetőségeket, mert a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar csak a fejlesztések révén lehet hosszú távon is sikeres és eredményes. Hozzátette, mindenkinek a munkájára szükség van ahhoz, hogy a családok asztalaira minden nap friss és egészséges magyar élelmiszerek kerüljenek.


A rendezvényen a miniszter bejelentette azt is, hogy idén július 19. és 22. között hazánk ad otthont a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciának. A rendezvény célja, hogy bemutassa a digitális agrármegoldások kapcsán elért hazai eredményeket, és egyúttal lehetőséget biztosít a legjobb nemzetközi gyakorlatainak megismerésére is – hangsúlyozta a tárcavezető.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda