Oktatás

2024-től ismét elérhetővé válik a sokak által szeretett, korábban nagy népszerűségnek örvendő gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.
A korszerű agrárgazdaság ma már elképzelhetetlen a mindennapi életünkben is megtalálható okos műszaki megoldások, a digitalizáció nélkül. Elsősorban ezekről a technológiákról, eszközökről szól a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által alapított új agrár-műszaki rendszermérnök mesterképzési szak, amely elsősorban az agrárképzési területen alapdiplomával rendelkezők számára szól.
Új gyógynövénykomposztálási technológia a lényege annak a Széchenyi István Egyetemen megszületett szabadalomnak, amit az intézmény nemrégiben sikeresen bejegyeztetett. A fejlesztés a hulladékfelhasználás csökkentéséhez járul hozzá.
Újraindult a tejipari szakképzés huszonöt év után a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában. A Déli Agrárszakképzési Centrum (ASZC) és a Fino-Food vezetői írták alá az együttműködési megállapodást, első körben a tejüzem dolgozói közül 19-en kezdték el tanulmányaikat.
Az agráriumot érintő technológiai változások exponenciális ütemben zajlanak, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ehhez igazítsuk az agrárszakképzést és vonzóvá tegyük azt a fiatalok számára. Mindez olyan jövőbeli biztonságot jelent, amely mindannyiunk életét jobbá teszi – mondta az agrárminiszter az Alföld digitális mezőgazdaságát és innovációs aktivitását támogató ágazati képzőközpont átadóján.
„Mint arról korábban hírt adtunk, hazánkban elsőként indít települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzést a Debreceni Egyetem a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével szorosan együttműködve. 2023. szeptember 20-áig még lehet jelentkezni a posztgraduális képzésre!
Összesen 20 magyar, a mezőgazdaságban dolgozó nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat nemzetközi oktatási programját. A vállalat által alapított és létrehozott képzés idén, 2023. áprilisában másodszorra indult el itthon a Magyar Női Unió közreműködésével. A TalentA képzési és támogatási program elsődleges célja az agráriumban dolgozó nők fejlődésének támogatása és financiális lehetőségeik bővítése.
Magyarország a FAO elkötelezett partnereként aktívan közreműködik a szervezet munkájában, céljainak megvalósításában és fejlesztési projektekkel segíti az alacsonyabb jövedelmű országokat. Ennek legutóbbi példája egy olyan kazah projekt és annak magyarországi tanulmányútja, amely a beruházások és az élelmiszeripari értékláncok fejlesztésével foglalkozik.
Május 31-én a Nébih szakértői avatják be a gazdálkodókat és érdeklődőket az elektronikus gazdálkodási napló rejtelmeibe. A 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodók már jól tudják, hogy január 1-je óta a szántóföldi kultúrában végzett rovarölőszeres kezeléseket naprakészen kell vezetniük az e-GN-ben. A teljes rendszer Június 9. után élesedik.
Egy szakmát igazán a gyakorlatban lehet elsajátítani - jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a, Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban rendezett átadó ünnepségén, Szekszárdon.