Turizmus

Új halösvény nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a Szarvasi Arborétumban, amely az eddig is meglévő harcsa tanösvényt egészíti ki. Az útvonal végig a parton halad és összesen 19 halfajt mutat be.
Új kilátónak örülhetnek a balatonberényiek. A település gyöngyszemének számító Csicsergő-félszigeten még 2022 decemberében adták át a település új kilátóját, a Madárlest, írja a csodalatosbalaton.hu.
Megújult Csongrád „szíve”, mely szinte érintetlenül megőrizte középkori településszerkezetét, közölte Facebook-oldalán a helyi önkormányzat.
Ócsa Budapesthez közel, nagyjából 27 kilométerre található, így akár egy rövidebb délelőtti, délutáni programként is beiktatható annak, aki ki akar szabadulni kicsit a fővárosból.
Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejlesztésében való részvétel is. A Vadásznap keretében Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át az Ökoturisztikai Központ Erdei Iskolájának szálláshely bővítő beruházását, amely elsősorban a fiatal generációknak szól.
A Szabó család a Zemplén lábánál , Pányokon hozta létre gazdaságát, ahol minden szükséges élelmiszert megtermelnek, portájuk a népi tradíciók és a hagyományos táplálkozás gyöngyszeme. Udvaruk teljesen interaktív. A hozzájuk látogató úgy kapcsolódhat ki, hogy közben saját kezével próbálja ki azokat a módszereket, amit nagyszüleik, dédszüleik is használtak.
A Visegrádi-hegység egyik legforgalmasabb kirándulóhelyén mostantól egy korszerű, többfunkciós fogadóépület szolgálja a természetbarátok kényelmét és biztonságát. A Pilisi Parkerdő a hely népszerűsége miatt döntött úgy, hogy információs és elsősegély- központot hozzon létre.
A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsolódó kezdeményezés. Célja, hogy mindazok számára teremtsen lehetőséget a természetjárásra, akik vallási, lelki, spirituális indíttatásból vagy kulturális érdeklődéssel járják az utat, tegyék azt egyénileg vagy csoportosan.
Petőfi-versek ihlette tematikus túrákat szervez a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága egyebek mellett Bugacon, Izsákon és Kiskőrösön - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az Oroszlányi Bányászati Múzeum a város egyik legjelentősebb turisztikai célpontja, Majk szomszédságában, a kolostortól mintegy 700 méterre található. A múzeum felújítása és bővítése a bányásznapra fejeződött be.