Újra zakatol a felújított Lillafüredi Erdei kisvasút

majort
2023. 05. 07., v – 12:23

Április 27-én ünnepélyes keretek között adták át a felújított lillafüredi kisvasutat. A beruházás során elvégezték a teljes vasúti pálya, a kiszolgáló létesítmények és a vasúti szerelvények teljes felújítását.

Az eseményen Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kabinet által az erdei kisvasút-fejlesztésre elkülönített forrásokon belül a lillafüredi vonal részesült a legátfogóbb felújításban.

Az államtitkár kifejtette, az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt közel az utasok felének nyújtanak kikapcsolódást – tette hozzá.

Felidézte, hogy a kisvasutak nyomvonalait 100-150 évvel ezelőtt elsősorban gazdasági céllal létesítették, napjainkra azonban szinte kivétel nélkül turisztikai funkciót látnak el, jelentős vonzerőt képviselve az adott térség turisztikai kínálatában.

Azt a szemléletet tükrözik, hogy az erdőgazdálkodás a  termelési szempontokon túl az erdei ökoszisztéma minden szolgáltatására koncentrál, beleértve a rekreációs lehetőségeket, az élőhelyek védelmét, vagy éppen az edukációs lehetőségeket – hangoztatta az államtitkár.

Zambó Péter megerősítette, a természetjárás reneszánszát éli Magyarországon és megerősödött az aktív belföldi turizmus; csak az állami erdőterületen – amely az ország erdeinek felét jelenti – 45-50 millió látogatási alkalmat becsülnek évente.

Emlékeztetett, a Miniszterelnökség keretein belül már külön államtitkárság felügyeli ezt a kiemelten fontos területet, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár vezetésével.

Az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén tartott eseményen Sárhegyi Zoltán, az üzemeltető Északerdő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke beszédében megköszönte az agrártárcának, az államtitkárságnak és a társaság szakembereinek a beruházás megvalósításában nyújtott segítséget.

A rekonstrukció keretében teljesen megújult a Miskolc-Dorottya utca-Papírgyár-Lillafüred-Garadna fővonal, rendezték a vízelvezetést, modernizálták a nagyműtárgyakat és két biztosítóberendezést, Garadna végállomáson Garadna Grund néven új pihenőparkot építettek.

Felújították az állomási felvételi épületeket, a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményeit, a kocsi- és mozdonyszíneket, az igazgatósági irodákat, a gördülőállomány-fejlesztési projektrész keretében pedig harminckét mozdony, személy- és teherkocsi újult meg, vagy épült meg újonnan.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasutat (LÁEV) eredetileg teherszállításra, elsősorban a Bükk erdeiben kitermelt faanyag mozgatására építették meg 1920-ban. A LÁEV 70 éven keresztül párhuzamosan végezte az anyagmozgatás és a személyszállítás eltérő feladatait. 1990-ben megszűnt a teherszállítás, azóta a kisvasút kizárólag turisztikai funkciót tölt be.

A gyönyörű lillafüredi hegyi út során számos olyan természeti és kulturális nevezetességet csodálhatunk meg a Bükk erdeiben, mint a Palotaszálló, a hazánk legnagyobb vízesésével rendelkező Hámori-tó, az újmassai Fazola-kohó (őskohó), a Lillafüredi Pisztrángtelep vagy a Garadna-völgy, amelyek garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak az utasoknak.

A LÁÉV hazánk egyik legszebb vonalvezetésű kisvasútja, útvonalán a meredek hegyoldalak és alagutak mellett hazánk legnagyobb kisvasúti viaduktján keresztül juthatunk el Miskolcról Lillafüredre, illetve Garadnára.

 

Forrás: Csodálatos Magyarország/ Halász Gabi
Fotó: Északerdő Zrt.