Híreink

Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit.

Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán felállított komposztálót tekintette meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel pénteken, ahol a miniszter azt mondta: végtelenül fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre.

A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel.

A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat.

A folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

55,7 millió forintból újul meg Geresdlakon az orvosi rendelő és a művelődési ház. Az Épületenergetikai korszerűsítés Geresdlakon címú pályázat (TOP-3.2.1-16-BA1-2017-00006) keretében teljes energetikai felújítást végeztek az orvosi rendelőn és a művelődési házon: korszerűsítették a fűtésrendszert, hőszigetelték az épületet, valamint napelem-rendszert is kiépítettek. A felújítás rendkívül fontos volt a falu és a lakók számára is, mivel itt rendezik meg minden évben a híres Geresdlaki Gőzgombóc fesztivált is.

Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók 55 %-a már nem ott született, hanem a városból költözött ki.

2021. február 11-én rendezték meg a 19. Nemzetközi Vidéki Hálózatok (NVH) online konferenciáját, melyen a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is képviseltette magát nemzetközi referensei által. A találkozón az alábbi főbb pontokat érintettük:

A mezőgazdasági fóliahulladék szakszerű gyűjtéséhez száz darab speciális gyűjtőkonténert helyeznek ki az országban az idei év első felében - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben, a Green Technológia Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök vezetésével, és az agrárminiszter részvételével működő Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket.

Az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80%-kal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára, hiszen az eddigi források háromszorosa áll 2021-től rendelkezésre.

Az élelmiszerbiztonság, a termékek nyomon követhetősége, a magas minőség és az áru ízléses megjelenése kulcskérdés a kiélezett piaci versenyben – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a TESCO Fogarasi úti áruházában tett látogatáson.

Elindult a Közös Agrárpolitika 2023-2027 közötti időszakára vonatkozó, a KAP területalapú támogatásainak zöld előírásrendszerével kapcsolatos szakmai párbeszéd.