Sikeres volt az „Aktualitások és trendek a rövid élelmiszerellátási láncokban” című rendezvény Mosonmagyaróváron

majort
2024. 11. 25., h – 10:16

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán több, mint 50 fő részvételével zajlott le november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az MTA VEAB Agrárökonómiai Munkabizottsága által szervezett konferencia.

A konferencia célja a rövid élelmiszerellátási láncok jelenének és a jövő kihívásainak megismerése volt. A rendezvény keretein belül a szakterületen működő szervezetek közreműködésével olyan program valósult meg, amely fókuszpontot jelentett a helyi élelmiszertermékek, így a termelőket és a fogyasztókat összekapcsoló RÉL-ek jellemzőinek megismerésében.

Az előadások során a résztvevők betekintést nyerhettek a RÉL működésében részt vevő szereplők többirányú munkájába, és képet kaphattak a jelenlegi helyzettel és a jövőképpel kapcsolatban.

Varga Péter előadásában bemutatta a digitalizáció szerepét a rövid ellátási lánc működésében. Török Áron a termelői piacok fogyasztóinak jellemzőit vázolta, miszerint a Corvinus Egyetem kutatásai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a fogyasztók szeretnek piacra járni, és fenntarthatóbbnak tartják a piacokon való vásárlást a konvencionális helyeken (pl.: szupermarketekben, élelmiszer diszkontokban) történő beszerzéshez képest. Továbbá Payr Anna és Czina Ferenc közreműködésével kitértek a részes gazdálkodási modellre a dunaszigeti zöldségközösség példáján keresztül, ami azt jelenti, hogy a közösség tagjai a gazdaság egész éves működésének valós költségeit fizetik havonta. A Dunaszigeti zöldségközösség családok együttműködése, amelynek célja az egészség fenntartása az étkezésben, a környezetünkben és a társadalmi kapcsolatainkban. Szegedyné Fricz Ágnes rámutatott a kistermelők lehetőségei a REL-ben valamint arra, hogy hazánkban a hagyományos és alkalmi REL formák mellett a modern formák elterjedtsége és stabilitása is előtérbe kerül és új lehetőségeket ad.

A kerekasztalban résztvevők megosztották véleményüket a REL tapasztalatokról, jövőbeni elképzeléseikről, és a digitalizáció RÉL-ekben való megjelenéséről.

A rendezvény előadásai a címekre kattintva tekinthetők meg:

 

Forrás: Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar/ NAK / Szomi Edina
Fotó: Széchenyi István Egyetem