A vidéki települések gazdasági ereje együttesen óriási

majort
2024. 10. 18., p – 11:12

A vidéki települések gazdasági ereje együttesen óriási gazdasági tartalékot jelent Magyarországnak – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán.

Feldman Zsolt a Csongrád-Csanád vármegyei Zsombó külterületi útátadó ünnepségén azt mondta, a helyi gazdaság versenyképessége szempontjából kiemelkedően fontos, hogy milyen a vállalkozások telephelyeinek megközelíthetősége, a külterületen élők számára pedig az, miként érhetik el a települések szolgáltatásait.

A vidékfejlesztési program keretében 2500 kilométernyi út épült vagy újult meg a települések határában, az 1700 projekt támogatására 170 milliárd forintot – uniós forrást és az ehhez kapcsolódó 80 százalékos hazai társfinanszírozást - fordított a kormány – közölte a politikus

A kormány elkötelezett a kistelepülések gazdasági infrastruktúrájának, szolgáltatásának fejlesztése, az itt lakók életkörülményeinek javítása mellett, ehhez tudott hozzájárulni a vidékfejlesztési program, illetve a Magyar falu program – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

Az új vagy felújított utak lehetővé teszik, hogy a dolgozók akár kerékpáron is eljuthassanak a mezőgazdasági telephelyekre, a külterületen élők a települések központjába, a nagy értékű mezőgazdasági termények gyorsan és jó minőségben a piacra – tudatta az államtitkár.

Mihálffy Béla a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Homokhátság településein az elmúlt tíz évben példaértékű fejlődés valósult meg.

Zsombó külterületén a vidékfejlesztési program 300 millió forintos támogatásával három helyszínen összesen két kilométernyi utat építettek. A négy méter széles utakhoz kétszer egyméteres padka kapcsolódik – mondta a politikus

Gyuris Zsolt polgármester közölte, az egyik újonnan elkészült út a település legnagyobb mezőgazdasági vállalkozásának telepéig vezet, ahonnan rendszeresen kamionokkal szállítanak virágokat és élelmiszereket a piacra. Egy másik út elsősorban a külterületen élőket szolgálja ki, a harmadik a tanyákon élők mellett kisebb mezőgazdasági vállalkozások közlekedését könnyíti meg.

 

Forrás: MTI
Fotó: Fekete István