Újabb sikeres évet zárt a KÁN Egyetemi napok rendezvény

majort
2024. 10. 01., k – 09:04

Közel 40 ezer látogatót vonzott és nagy sikerrel zárult a KÁN Egyetemi Napok. A szeptember 27-től szeptember 29-ig tartó rendezvényt immár 16. alkalommal szervezte meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kiállító partnerként vett részt a rendezvényen, ahol termelőink és a Hálózat munkatársai várták a látogatókat.

A szakmai események mellett a közönségprogramok is nagy hangsúlyt kaptak, amelyek a nem mindig kedvező időjárás ellenére is rengeteg családot vonzottak a kiállítás három napján.

A KÁN Egyetemi Napok hagyományosan a 0. nappal kezdődött, melynek keretében megrendezésre került a VII. Halászati Kerekasztal, a II. KÁN Precíziós Állattartási Konferencia, a 35. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Lótenyésztési Konferencia és a III. Növénytermesztési konferencia.

A kiállítás megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a hazai állattenyésztők versenyképességét szolgáló, közelmúltban megjelent és a jövőben várható támogatásokat ismertette. Beszédében arra biztatott minden állattartót, hogy vegyék igénybe a Stratégiai Terv által nyújtott pályázati lehetőségeket.

Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében hangsúlyozta, a KÁN Egyetemi Napokon bemutatkozik a tudomány, bemutatkoznak a legkorszerűbb ismeretek, hiszen csúcstechnológiai ágazattá vált a mezőgazdaság, ahol megjelent a digitalizáció, a robotika, az automatizálás, az űrtechnológia, természetesen mindez a hagyományos ismeretekre épülve.

A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztők Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nemcsak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották. Az idei évben a húsmarha, tejelő és kettőshasznosítású szarvasmarha-, ló-, valamint juh- és kecsketenyészállatok mellett a sertéságazat is képviseltette magát. De a gazdasági baromfiudvarban is sok egyed volt látható.

A KÁN Egyetemi Napok keretén belül került sor a IV. Állattenyésztők Napja megtartására is. A szakmai konferencia központi témája ezúttal 20 év az EU-ban: a magyar állattenyésztés mérlege volt.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Tenyésztőszervezeti Nagydíját ebben az évben rendhagyó módon egy új szakmai program megvalósításáért a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesülete és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösen kapta. Az I. MATE üszőfelkészítő és -felvezető verseny igazi kuriózumnak számít, hiszen 20 lelkes egyetemista készítette fel az állatokat, amelyeket két tenyészet bocsátott a rendezvény rendelkezésre. A verseny célja az volt, hogy a hallgatók éles helyzetben ismerjék meg a tenyészállat-felkészítés szépségét, amiből akár életre szóló elköteleződés is lehet.

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult.

A bronzvilla nyertese a Debreceni Egyetem csapata lett. Az ezüstvillát a MATE Kaposvári Campus csapata érdemelte ki. Az aranyvilla pedig a tavalyi év után ismét Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapatát illette meg. A felvezető verseny abszolút győztese Hege Sára és Bori nevű üszője.

A kiállítás egyik legnépszerűbb helyszíne idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal az Élettani- és Takarmányozástani Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet lett.

A KÁN Egyetemi Napok otthont adott a verhetetlen csodakanca életéről szóló vándorkiállításnak, melynek címe: Az utolérhetetlen Kincsem. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum által életre hívott sorozat ízelítőt ad a lótenyésztési és -versenyzési örökségünkből.

A közönségprogramok nélkülözhetetlen elemei az KÁN Egyetemi Napoknak, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több ezer család látogatott ki a kiállításra.

Idén is megnyílt a Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat. Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is a Mesetérkép segítségével fedezhették fel a kiállítást, illetve a programsorozat elmaradhatatlan eleme volt a kisállat-simogató és a Gazdaudvar.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is nagy hangsúlyt kapott a gasztronómia. Ezúttal a KÁN programsorát a 48. MA-HAL Országos Halfőző Verseny is gazdagította, melynek célja az egészséges étkezés népszerűsítése és a hazai halfogyasztás növelése. A MA-HAL főzőversenyen az Egyéb halétel kategóriában a Ráckevei Soroksági Dunaági Horgász Szövetség, a Bajai halászlé kategóriában Gyurkity István, a Tiszai halászlé kategóriában a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége nyert. A közönségdíjat a Tapolcai Pisztráng Kft. vitte el.

A vadászat „szerelmesei” a Somogy Vármegyei Vadásznapra is ellátogathattak, hiszen idén a kiállítás Élményligetében rendezték az éves vadászati összejövetelt.

Az elmúlt évek nagysikerű, külön belépőjeggyel látogatható koncertjeit követően ebben az esztendőben is nagyszabású zenei koncerttel készültek a szervezők: Rúzsa Magdi adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Fotó: Vermes Tibor