Nagy érdeklődés övezte a 33. Budapest Borfesztivált

majort
2024. 09. 16., h – 11:05

Georgia díszvendégségével nyílt meg csütörtökön a 33. Budapest Borfesztivál, amely számos magyar és nemzetközi termelő boraival, gasztronómiai különlegességekkel, pódiumbeszélgetésekkel és egyéb programokkal várta az érdeklődőket a Budavári Palota teraszain vasárnapig.

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében elmondta: a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a többezer éves georgiai borkultúra hagyományaival, de a legjobb magyar termelők közül is sokan jelen vannak. Márai Sándort idézve kiemelte, a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, de szelleme is, amelyet a termelő szőlészektől, borászoktól kap.

Nagy István az MTI-nek elmondta, a kormányzat a KAP stratégiai terv forrásai révén 2027-ig több mint 100 millió eurót fordít a borágazat támogatására, ebből a legnagyobb szeletet a szőlőművelés és borkészítés hatékonyságát növelő beruházások támogatása teszi ki. Felhívta a figyelmet a magyar bor népszerűsítést, bel- és külpiaci jelenlétének erősítését szolgáló forrásokra is: erre a célra 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

Tamara Liluashvili, Georgia magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a georgiai borkészítés gyökerei nyolcezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, a borkultúra pedig ma is nemzeti identitásuk egyik sarokköve. A Borfesztiválon bemutatkoztak Georgia borvidékei és számos őshonos szőlőfajtája. A georgiai borok világát minden délután mesterkurzusok mutatták be a turulszobor alatt található georgiai standon, a szemközti színpadon pedig Georgia kultúrájával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

A kedvezőtlen időjárás ellenére a korábbi évekhez hasonlóan sokan kilátogattak a rendezvényre.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kiállító partnerként vett részt a Borfesztiválon, ahol termelőink és a Hálózat munkatársai várták a látogatókat.

 

Forrás: MTI
Fotó: Fekete Istvá