Bodó Judit és férje a kezdetektől fogva biogazdálkodást folytatnak, a Tokaji borvidéken termesztenek szőlőt. Saját bevallásuk szerint elvakult Furmint-hívők, akik életét meghatározza a harmónia, a lelassulás.
Először azt a címet akartam adni a riportnak, hogy szép lassan megélni az életet, de Bodó Judit egy energiabomba, a lassan jelző mégsem illik ide. Ugyanakkor az a szemlélet, ahogyan a Tokaji borvidéken művelik a szőlőt, készítik a borokat és élik az életüket, mégis a lassulásról, a harmónia kereséséről szól.
Bott Judit, amikor a szlovákiai Bősön ült az iskolapadban és pályát kellett választania, csak egyet tudott: nem akar egész nap egy irodában ülni, ezért a mosonmagyaróvári mezőgazdasági egyetemre jelentkezett. Onnét Dél-Tirolba vezetett az útja, ahol a németnyelv-tudását szerette volna tökéletesíteni, de erre már nem volt szükség, ezért elment dolgozni egy gazdaságba, ahol szőlőterületek és gyümölcsös is volt.
Itt ismerkedett meg közelebbről a szőlőműveléssel és borkészítéssel.
A gazdaság tulajdonosai Tokajban vettek szőlőterületeket, és Juditot kérték meg, hogy menjen oda és segítsen a pincészet ügyeit intézni. Közben összekötötte életét Bodó Józseffel, akivel már a Felvidéken egy gimnáziumba járt.
– Én olyan helyről jöttem, ahol a nők felveszik a férjeik nevét, így lettem Bodó Judit, válaszolja arra a kérdésre, hogy kinek a nevét viseli a pincészet. Bár Bodó József, ahogy Judit hívja, Jóskám, művészettörténetet tanult, de ehelyett a tokaji szőlőkben kezdte a munkát, kezdetektől együtt építik a gazdaságukat és a pincészetet.
Úgy tervezték, egy-két évig maradnak Tokajban, ennek már 24 éve. Ez idő alatt gyökeret eresztettek a nehéz vulkanikus talajban, szőlőterületeket vásároltak, pincészetet alapítottak, és született három gyermekük. Dióhéjban ennyi is lehetne, de ennél sokkal gazdagabb élettörténet bontakozik ki Bodó Judit elbeszéléséből.
Egy hektár szőlő művelésével kezdték a saját gazdaság alapozását az egyik tarcali dűlőben, ahol pincét is béreltek, aminek hat karton bor volt az éves bérleti díja. Lépésről lépésre lassan haladtak előre, és ahogy a lehetőségek adódtak, bővítették a területet, megvásárolták a bérelt pincét, ahol szép kóstolóhelyiséget is kialakítottak. Most tíz hektáron gazdálkodnak, és ezt már nem szeretnék tovább növelni.
– Nagyon lassan haladunk, de én nagyon szeretem ezt az a fajta építkezést, mert ha hirtelen értünk volna el mindent, akkor nem tudtuk volna szépen megélni ezt a folyamatot. Ez erőt ad, mert mindig tudjuk, hogy van cél, van még feladat előttünk.
A lassú építkezés eredménye, hogy hat különböző dűlőben dolgoznak, ahol négyféle különböző, sőt szélsőséges talaj található, de ez lehetőséget ad arra, hogy egy szőlőfajta különböző tulajdonságai megjelenjenek a termesztés során. Ezért a dűlő az origója a borászkodásnak Tokaj-Hegyalján, vallja Judit.
Elvakult Furmint-hívők
Ragaszkodnak a történelmi fajtákhoz, a Furmint a meghatározó, emellett Hárslevelűt és kevés muskotályt, Kövérszőlőt termesztenek. Judit elvakult Furmint-hívőknek vallja magukat, és azt gondolja, bármi is legyen a trend, ők nem tervezik, hogy ettől eltérjenek, azt mondja, élethosszig tartó kihívásként tekintenek rá.
– Azt szeretjük, hogy nem tolakodó, nagyon diszkrét fajta, érlelésre van szüksége és akkor nagyon sokrétű tud lenni. Hagyja a dűlőt beszélni, teljesen más jellegű bor készíthető a meszes, üledékes talajon termett szőlőből, mint az agyagos vagy löszös területről.
Emellett a száraztól egészen a késői szüretelésű borokig színes a skála, nem beszélve az aszúról és a szamorodniról.
Az aszúról
Bodó Judit szőlő– Kutya kötelességünk az aszút továbbvinni, mert a világon egyedülálló, szögezi le Judit. Édes borok máshol is készülnek, de nem ezzel a technológiával. Ez a mi identitásunk része és a mai napig ugyanúgy készül, mint háromszáz éve. Ugyanúgy kézzel válogatjuk az aszúszemeket, lábbal tapossuk a szőlőt, hordóban érleljük, és türelmesen várunk, míg elkészül. Ilyen bor nincs még egy a világon. Rengeteg fizikai munka van vele és évekig érlelődik, mire elkészül.
Aki csak az árát nézi, az nem érti az aszú lényegét. Az aszúnak az értéke a legfontosabb, az ára csak egy másodlagos mutató.
A kezdetektől fogva biogazdálkodást folytatnak, amiről néhány éve hivatalos „papírjuk” is van.
– De nem a papír volt fontos, otthonról is ezt a szemléletet hoztuk magunkkal, a szüleink csak az otthon megtermelt zöldséget, gyümölcsöt tették az asztalra, ezért ma is a környékbeli gazdaságokból vásároljuk az élelmiszert.
A biogazdálkodást nem látja kockázatosabbnak vagy drágábbnak, mint a konvencionális szőlőtermesztést. Itt inkább szemléletbeli kérdésről van szó. A lényeg, hogy ki az, aki a természettel együtt akar gazdálkodni, vagy csak munkaként, pénzkeresetként fogja fel a gazdálkodást, a kettő nem ugyanaz.
A művelés során csak ként, rezet, sütőport, algakivonatot vagy narancsolajat használnak, nagyon egyszerű parasztlogikával kikövetkeztethető lépések, hogy ezek közül mikor melyiket kell bevetni, de ehhez a szőlőben kell élni, állandóan figyelni az időjárást, a növényt.
Bodó Judit lova– Nyáron két-három napnál hosszabb időre nem megyünk el innét soha, Jóskámat ki sem lehet húzni ilyenkor a szőlőből. Sok olyan területünk van, amit még lóval szántunk és hátival permetezünk, és Jóska ragaszkodik hozzá, hogy ezt ő személyesen végezze el. Akkor biztos ebben a művelési módban, ha folyamatosan látja a tőkéket. Amikor idekerültem, volt hét nagyüzem és két-három családi gazdaság, most ugyanúgy működnek a nagyok, de mellette 140 kis családi borászat is van a borvidéken, szerencsére legalább már a fele áttért a biogazdálkodásra, ebben jó úton haladunk.
A borkészítés során sem használnak élesztőket és egyéb adalékokat, hagyják a bort természetes úton fejlődni.
Ezt a fajta munkát és szemléletet a szakmabeliek is elismerik, hiszen közülük választják meg minden évben a borászok borászát, aki 2021-ben Bodó Judit volt.
Iskola és jövőkép a szőlőben
A Csontos-dűlő présháza körül minden évben egy óvodás csoportnak is szerveznek szüretet Juditék, a kicsik szőlőt szednek, préselnek, szüreti énekeket tanulnak, és mustfröccsöt isznak. A munkájuk eredményéből haza is visznek, hogy a szülőknek is elmesélhessék, mennyi munka, míg a pincébe kerül a szőlő.
Az ötödik és hatodik osztályosoknak pedig a tankönyvi anyagot mutatják be helyben, ekkor tanulnak ugyanis a Zemplénről és a vulkánok kialakulásáról, itt pedig például kézbe is foghatják a kőzeteket.
A középiskolát éppen befejezők már részt vehetnek egy alap borkóstolón, ahol a borkultúráról és a kulturált borfogyasztásról kapnak ízelítőt. Három tétel kóstolása közben hallhatnak a borkészítésről, a borfajtákról, megtanulják helyesen tartani a poharat és ízlelni a fajtákat.
Juditék fontosnak tartják a fiatalokkal való foglalkozást, azt, hogy átadják azt az értékrendet, amiben ők is hisznek.
Bodrogkisfaludban alapítványt hoztak létre, amelyben fiatalokkal dolgoznak, BMX-pályát, kalandkertet építettek a faluban, játszóteret az óvodának, színházba, sátrazni vitték a gyerekeket.
– Tokaj-Hegyalján nagyon kevés fiatal marad, a legtöbben elvándorolnak, ezzel az a célunk, hogy a fiatalok felismerjék a szülőhelyük értékét, rájöjjenek arra, hogy itt is tudnak boldogulni. Nekünk, borászoknak kell megmutatni – mert egy borvidéken mi vagyunk a húzóerő –, hogy mi az az érték, ami miatt érdemes itt maradni, és hogy ugyanúgy lehet boldogulni más szakmákban itt is, mint az ország más részein.
A borkóstolókat általában kulturális eseményekkel is összekötik, gasztroszínház, szobor és festménykiállítások, költői estek, koncertek rendszeresek a kóstolóteremben. Judit azt mondja, ez nem pusztán a vendégeknek szól, nekik is nagyon fontos, azért, hogy ne fásuljanak bele a mindennapok körforgásába.
– Ilyen téren nagyon gazdagok vagyunk, igaz, pénzünk sosincs elég, de a pénz és a gazdagság nálunk különböző fogalmak, szögezi le Judit.
Azt vallja, olyan minőségű bort kell készíteni, amilyen emberekkel körbe akarjuk magunkat venni. – Teljesen mást gondolok magamról és az emberekről, ha egy kétliteres koccintóst rakok az asztalra, és egészen mást, ha egy dűlőszelektált Furmintot, és végképp mást, ha egy aszút töltök ki a pohárba, ami már nekem is luxus, hiszen tudom, hogy nem minden évben adatik meg, és tudom, hogy milyen munka van mögötte.
Ma már mindkettőjük szenvedélye a szőlő és a bor annak ellenére, hogy nem borászdinasztia tagjaként kerültek a szőlők és hordók közé. Judit meséli, hogy a nagyapjának ugyan volt szőlője és bort is készített, de nagyon rosszat, ezért a családban senki nem ivott bort. Az édesapjának két lánya született és a nagyapa mindig emlegette, hogy így a Bott nevet senki nem viszi tovább. – Amikor nevet kellett választanunk a pincészetnek, akkor döntöttünk a Bott név mellet, így meg tudom tartani a nevünket, ráadásul évente 15 ezer palackra is rá tudom írni és megjelenik a világ kilenc országában is.
Szokatlanul viszem tovább a család nevét, amire édesapám nagyon büszke és nagyra becsüli.
Nincsenek nagyléptékű terveik, a palackszámot szeretnék pár ezerrel emelni, és a régi kerámiagyár egyik épületéből tervezett panziót létrehozni, ha lesz rá anyagi lehetőség. Ha nem, akkor talán majd a gyerekek közül az egyik megvalósítja, az is teljesen jó lesz, mondja Judit.
De azért egy fontos tervük mégis van, egészségesnek maradni, és úgy boldogulni tovább az életben, hogy az örömet is jelentsen számukra.
Forrás: Kertbarát Magazin
Fotó: Bott Pince