Elképesztő labirintus épült Magyarországon

majort
2024. 07. 15., h – 09:25

Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában, a szombaton nyíló útvesztő bejáratától egy óra eljutnia a kijáratig, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.

Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke az MTI-nek elmondta, az idei útvesztő ábráját Prónai Éva tervezte meg milliméterpapíron mintegy 30 óra alatt. Az ösvények alkotta rajzon feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfára emlékezve egy levél és egy makk motívuma, a Vályogos-tó hullámai és egy hal, valamint egy bagoly alakja, melyekből telente sok időzik a főtér fáin.

A labirintusjáték életnagyságú változatát négy ember mintegy 300-350 óra munkával készítette el. Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tíz centis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé - mondta.

A növények magassága a csapadékos időjárásnak és a felhasznált vetőmagnak - melyet a Gabonakutató Nonprofit Kft. biztosított - köszönhetően eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja.

A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható.

A szombaton, a nyitónapon íjásztatással várják a látogatókat. A vendégek a labirintuson átvezető út felfedezése mellett minden szombaton kincskeresés részesei is lehetnek, a következő hetekben pedig a tervek szerint csillagászati és régészeti előadásokat is szervez az útvesztőnél az egyesület - közölte az elnök.

A delmagyar.hu videót és képeket is készített a különleges labirintusról.

 

Forrás: Kisalföld
Fotó: Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör