Cél, a talajélet helyreállítása és a biodiverzitás növelése

majort
2024. 04. 19., p – 08:52

A Maros folyó mentén, Kiszombor település területén működik a Szeredi Kft, mely vállalkozás elindult a minimális talajművelést használó mezőgazdasági termelők útján, és céljaik között megjelent a helyi biodiverzitás fejlesztése is.

A közelmúltban részt vettem a Talajmegújító Gazdák Egyesülete által szervezett rendezvényen, ahol bemutatták a talajművelés nélküli gazdálkodás módszereit, lehetőségeit. Ekkor hallgattam meg, Szeredi Attila András előadását, aki saját, a román határ és a Maros folyó szegletében elhelyezkedő gazdaságának kapcsolódó tevékenységét mutatta be. Személyes találkozásunkkor kiderült, hogy Ő maga 2017-be csöppent bele, a minimális talajművelést, illetve a „no till” technológiát használó mezőgazdasági termelők körébe. Azóta ugyanis nem használnak ekét, a talajaik műveléséhez. A fent említett rendezvényen érezhető volt a gazdálkodók részéről megnyilvánuló növekvő figyelem, ez alapvetően, a klímánk változásának és a termelési költségek növekedésének köszönhető. Tudniillik változtatási kényszer érte el a hazai termelőket, kiváltképpen a Dél –Alföldi régióban.

A Szeredi Kft. saját tulajdonú földjein leginkább durum búzát termel, illetve olaj és étkezési napraforgót, szóját, őszi borsót, spenótot, olajlent és ősszel oregánó ültetvényt is telepítettek. Mindezen kultúrnövények mellett, komoly erdőterülettel is rendelkeznek. Területeiken minimális talajművelést és köztes növények, például durum búzában borsó termesztését is alkalmazzák és bizonyos táblákon, a művelés teljes elhagyásával is kísérleteznek. Eközben a tavaszi vetésű növények előtt, takarónövényeket használnak, segítve a talaj állapotának javítását. Összefogtak az Országos Madártani Egyesülettel és a tábláik mentén vércsetelepeket és odúkat telepítettek, többek között a szalakóták, és a területen élő kuvikok és fülesbaglyok számára, mely madárfajok jelenléte, hozzájárul a pocok kártétel természetes módon történő csökkentéséhez. Két éve mezővédő erdősáv telepítésébe kezdtek, mely egy 48 hektáros táblán, 4 hektár területet jelent. Ez a tábla melletti csatorna partján egy gyepsáv, bokorsor, vadgyümölcsfa sor, két sor kocsányos és csertölgy keverék sor és egy egyéb keményfa sor telepítését jelenti, mely idővel hozzájárul, a szél megtöréséhez és a helyi biodiverzitás pozitív változásához is.

A kiszombori Szeredi Kft. évek óta áttért a forgatás nélküli talajművelésre és számos jövőbemutató gyakorlatot építtet be a termelési rendszerébe, mely jó példával szolgálhat, az erre nyitott mezőgazdasági termelők számára.

 

Szerző: Benkő Zsolt
Fotó: Benkő Zsolt