Baranya közel negyven településén 685 sorfát ültetnek el

majort
2024. 02. 24., szo – 08:30

A 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhettek fákat a Településfásítási Program idei, negyedik ütemében. Az évről évre egyre sikeresebb kezdeményezésben februárban egyetlen nap alatt 543 hazai településen tízezer fa talált gazdára.

Az elmúlt években több Baranya vármegyei település is sikerrel vett részt a Településfásítási Programban, mely idén is folytatódik. Azt, hogy az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés jól jelzi, hogy az elmúlt három évben már 46 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, ennek ellenére háromszoros volt a túljelentkezés a most elérhető újabb fa mennyiségre. A kezdeményezés hivatalos honlapján jelezték, az önkormányzatok az előzetes regisztrációt követően február 1-től újabb tízezer sorfát igényelhettek, a tavaszi ültetési időszakra 4000 darab, míg az őszire 6000 darab sorfa volt elérhető. A rendelkezésre álló mennyiség egyetlen nap leforgása alatt elfogyott.

A települések most 13 fafajból választhattak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. Minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak a programban, valamint minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

Minden megyébe érkezik fa

– Az idei alkalommal is jutott fa minden vármegyébe. A legtöbb sikeres igénylés Somogy vármegyéből érkezett, ez 48 települést jelent. A legkisebb igénylő település a 27 lakost számláló Lendvajakabfa, míg a legnagyobb Balatonalmádi (9943 lakos) volt

– jelentették be. A program keretében március közepén kezdik el kiszállítani a fákat, amelyek ültetését az igénylő önkormányzatok, helyi civil szervezetek végzik.

Mint arról a Mecsekerdő Zrt. közösségi oldalán beszámoltak, Baranya vármegye hozzávetőlegesen negyven, 10 ezer fő alatti településén, 685 sorfát ültetnek el a tavaszi és őszi ültetési időszakban.

Az elültetett fák száma 56 ezerre nő

Az Agrárminisztérium még négy évvel ezelőtt, 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot. A kezdeményezés létjogosultsága azóta nemcsak a helyi lakosság számára kézzelfogható, hanem komoly ösztönzést jelentett az erdőtelepítési pályázatokon való részvételben is. Az ország fával borított területének növelése továbbra is az agrártárca kiemelt célkitűzései közé tartozik, amit jelez, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok kiemelt helyen szerepelnek. A Településfásítási Program aktuálisan meghirdetett negyedik ütemében a tervek szerint az év végéig 56 ezerre nő az elültetett fák száma.

 

Forrás: BAMA
Fotó: Unger Tamás /MW