A jövő települései - az Egyensúly Intézet településindexe

majort
2024. 01. 22., h – 09:41

Az Egyensúly Intézet 2020-ban jelentette meg politikai-gazdasági-társadalmi vízióját Magyarország 2030 – Jövőkép a magyaroknak címmel, amelyben kijelölte a gazdagabb és boldogabb Magyarország felé vezető út fő irányait. Ennek egyik alappillére a közösségek ereje: Magyarország csak úgy válhat sikeresebbé a következő évtizedekben, ha életerős, szabad és cselekvőképes kisközösségekre támaszkodhat.

Az Egyensúly Intézet 2023-ban saját indexet dolgozott ki, amely önkormányzati ciklusokon átívelően teszi lehetővé a közösségek adottságainak és fejlődésének adatalapú értékelését, a települések, illetve a fővárosi kerületek egymáshoz viszonyított helyzetének nyomon követését.

A településindex kidolgozását nagyban befolyásolta a nyilvánosan elérhető statisztikai adatok kínálata. Több mint kétezer változó közül válogattunk ki vagy állítottunk elő 53 olyan indikátort, amely képes megragadni egy-egy közösség fejlettségének, élhetőségének legfontosabb aspektusait. Az indikátorok kiválasztásakor az is fontos szempont volt, hogy a releváns adatok legalább két önkormányzati ciklus minden évére rendelkezésre álljanak. A településindex véglegesítésekor számos mértékadó indikátor legfrissebb adata 2021-ből származott, így ezt az évet jelöltük meg vizsgálatunk végső időpontjául. Az egyes mutatók eltérő jelentőségét szakértői súlyozással fejeztük ki , és az indikátorok 1-es, ⅔-os és ⅓-os súlyt kaphattak. A településeket lakosságszám és jogállás alapján öt csoportba rendeztük, majd külön-külön elemeztük ezeket.

A településindex teljes riportja itt elérhető.

 

Forrás: egyensulyintezet.hu
Fotó: egyensulyintezet.hu