Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást segítő programra

majort
2024. 01. 19., p – 11:04

Élesedett a folyamat, 2024. január 10-én, szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra. Ennek keretében azok a cégek pályázhatnak bérkiegészítésre, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.

A folyamatot nagyban segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Czomba Sándor beszélt róla, hogy a munkahelyi generációváltást segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A program célja és lehetőségei

A vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében idén januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását. A program célja, hogy az új generációk a tapasztalt munkavállalóktól tanuljanak, ezzel könnyebbé válik munkába állásuk, és a vállalkozások munkaerő pótlása is gördülékenyebb lesz.

A pályázó munkáltatóknál a nyugdíj előtt álló 64 éves dolgozó az utolsó évben 8 óra helyett 6 órás munkaidőben dolgozhat, ugyanakkor 150 ezer forintos mentorálási támogatást kap. A regisztrált álláskereső pályakezdők foglalkoztatásához a cégek 244 500 forintig bértámogatást vehetnek igénybe – ismertette a részleteket az államtitkár.

Czomba Sándor elmondta: január közepén 12 ezer regisztrált pályakezdő álláskereső volt a nyilvántartásban, a program néhány száz embernek könnyíti majd meg a munkába állást. Ugyanakkor számos olyan program lesz a következő időszakban, ami segít a munkalehetőség megtalálásában, és nem csak ennek a két korosztálynak. A program Pilot projektként indul, a rendelkezésre álló keret 2,4 milliárd forint, és ha jól működik, akkor kibővítenék ezt a lehetőséget – ismertette Czomba Sándor.

A támogatással több száz pályakezdő álláskereső állhat munkába és szerezhet rövid időn belül olyan munkahelyi tapasztalatot, amivel megállhatja a helyét a munkaerőpiacon. A program további részleteiről január első felében a lebonyolító OFA Nonprofit Kft. a weboldalán nyújt részletes tájékoztatást.

 

Forrás: Maró.hu
Fotó: Maró.hu