Bemutatkozik Dunaszentmiklós, ahol a falu és a közösség is fejlődik

majort
2024. 01. 06., szo – 10:44

Dunaszentmiklóson sok, a közösséget szolgáló beruházás valósult meg. Fejlesztik a csapadékvíz elvezetést, illetve közel három kilométer hosszú külterületi út is megújulhat.

Többek között befejeződött a több települést is érintő, szennyvízelvezetési és kezelési fejlesztés, ami a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával valósulhatott meg. Illetve nyáron valósult meg a TOP  pályázat 90 százalékos, közel 9,5 millió forintos Vis maior támogatásával Dunaszentmiklós központjában a Petőfi Sándor utcában található önkormányzati tulajdonú közterületen történt pincebeszakadás helyreállítása.

Szeptemberben elkezdődött a dunaszentmiklósi külterületi közutak fejlesztése a Vidékfejlesztési Program támogatásával. A beruházásra több, mint 154 millió forintot kapott a település, amelyhez az önkormányzat 7 millió forint önerőt tesz hozzá. Béger Ákos, Dunaszentmiklós polgármesterétől megtudtuk, hogy a támogatásnak köszönhetően összesen 5 nyomvonalon 2875 méter útszakasz újulhat meg.

A jövőbeni tervek közé tartozik TOP PLUSZ pályázat, a Petőfi Sándor út és a Kenderkert utca csapadékvíz elvezetésének fejlesztésére. A beruházás támogatási összege 50 millió forint.

- A projekt célja Dunaszentmiklós településen a tervezési területre lehulló csapadékvíz biztonságos bevezetése a befogadóba. Az átlagos esőzések idején a területen élők komfortérzetének javítása, nagyobb esőzésekor a belterület és az ingatlanok megóvása a vízkártól. A fejlesztés hossza 348 méter, ebből - épített új burkolt árok hossza 234 méter, épített új földmedrű árok hossza pedig 114 méter - magyarázta Béger Ákos polgármester. Hozzátette: a műszaki megoldások mellett a projekt keretében szemléletformálási, tájékoztató akciókat is terveznek.

- A Petőfi utcában vasbeton mederelemes burkolt árok épül, a kapubehajtók vonalában vasbeton fedlappal lefedve. Az árok végétől a Kenderkert utcában áteresz épül, melyet a meglévő földárokba vezetnek be. A meglévő átjárható folyókát elbontják és vasbeton mederelemes árok épül, a kapubehajtóban vasbeton fedlapokkal lefedve. Az árok vizét átereszen keresztül vezetik majd be a megépülő Kenderkert utcai átereszbe - sorolta a feladatokat a település vezetője. Hozzátette: a beruházás tervezett befejezését 2025 nyarára tervezik.

 

Forrás: KEMMA
Fotó: 24 Óra/ Viszló B.