Kézműves kistermelő Köröstarcsáról

majort
2023. 11. 08., sze – 12:38

Zolnai Éva a Békés megyei Köröstarcsán él, kistermelőként tevékenykedik 2019 óta és szörpök, lekvárok, ivólevek, aszalványok előállításával foglalkozik. Végzettségét tekintve általános kertész technikus, de a szakmáján belül mindig is a gyümölcstermesztés állt a legközelebb hozzá. Falun nőtt fel, sőt a nagyszülei tanyán éltek, ahol nagyon sok időt töltött.

A nagyapja is kertész volt, az ő halála egybeesett Éva pályaválasztási időszakával, így ez nagyban közrejátszott, hogy Éva is kertész lett.

A tanyasi életre mindig nosztalgiával gondolt, így amikor lehetősége adódott rá, vásárolt egy zárt kertet egy kis épülettel Köröstarcsán, a Pap-rév kertekben. Ekkorra az otthoni kertjükben lévő gyümölcsfáik már kezdtek termőre fordulni, a zárt kertben lévő fák, pedig termő állapotban voltak. Így természetesen felesleg is keletkezett, erre a feleslegre építve indította el a vállalkozását. Eleinte nyers gyümölcsöt értékesített, majd elkezdte feldolgozni is őket, ezzel egy időben kezdett el foglalkozni a fűszernövények palánta nevelésével is. A folyamatos kereslet miatt keletkezett hasznot pedig további kertek vásárlásába fektette, a családjával, így jelen pillanatban mintegy 200 db gyümölcsfájuk ontja a termését. A gyümölcsök jelentős részéből különböző lekvárokat, szörpöket, ivóleveket, aszalványokat készít. A fűszernövények palántanevelése mellett a fűszernövényeket szárítja is, majd morzsolva értékesíti. Az idei évben tovább újított a termékpalettáján, 100%-os, natúr, préselt ivólevek készítését kezdte el. Ezekhez az ivólevekhez szükséges zöldségféléket a gyümölcsök mellett, maga termeli meg. Kizárólag a saját maga által megtermelt vagy vadon begyűjtött terményeket dolgozza föl. A fejlődéshez elengedhetetlen a fejlesztés, újítás, az idén elkezdte az ivólevek mellett a különböző virágszörpök készítését is, az ibolyától a bodzán és levendulán át, egészen a rózsáig. Jelenleg 14 -féle virágszörp kapható nála. Jelenleg mindezt még munka mellett csinálja, de azért fejleszt, ötlettel, hogy a saját maga lábára állhasson, csak ebből gyarapítsa a családi kasszát.

Az a termékeinek nagyrészt a helyi piacon értékesíti, valamint a Körösök Völgye Natúr park rendezvényein. Rendszeres résztvevője a Muzsikál az Erdő a Körösök völgyében rendezvénynek is, ahol Gyula Városerdőn szokott hagyományőrző szilvalekvárt főzni a dédszüleimtől örökölt réz üstben. 

Éva története egyben annak példája is, hogyan találnak megoldásokat a Békés megyei emberek a saját boldogulásuk megoldására úgy, hogy közben az itt lakók is gyarapodnak kitűnő magyar élelmiszerekkel.

 

Szerző: Brlázs Róbert
Fotó: Brlázs Róbert