Farkas Vendégház, ahol a hagyományos falusi disznóvágást is megismerhetjük

majort
2023. 04. 15., szo – 06:58

Tiszadorogma község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Mezőcsáti járásban; a vármegye legdélebbi fekvésű települése. Távol, de mégsem messze a városi zajtól, itt található a Farkas család által üzemeltetett szálláshely.

 A falu mellett kanyarog a Tisza folyó a még érintetlen természeti kincseivel, ahol a vadregényes táj, a gyönyörű növény-, és állatvilágával várja az idelátogatókat. A folyó egyik partján a Hortobágy, a másikon a Kis-Hortobágy terül el a Bükk-hegység lábánál. Itt dolgozik Farkas Béla, a tulajdonos, immár több mint 30 éve, mint gátőr.

Megálmodta és felépítette az ötszobás, 15 férőhelyes 20 főig pótágyazható 4 napraforgós falusi szálláshelyüket. Elmondása szerint – viccesen megjegyzi – „Petrocelli stílusban épül, hiszen mindig úgy érzi még nincs teljesen kész, mindig van mit alakítani, szépíteni rajta.

A helyi, Dél-Borsodi Leader Egyesület által kiírt szálláshely fejelsztési pályázatnak köszönhetően a Vendégház mellé építettek egy Falusi Hízóvágó Asztal elnevezésű 8 méter x 14 méteres filagóriát. Ezen a helyen hagyományos, bemutató jellegű hízóvágást és ehhez kapcsolódó gasztronómiai jellegű rendezvényeket szerveznek, ahol a látogatók a szúrástól a végtermékek elkészítéséig megtanulhatják a sertés feldolgozást, mely közben az elkészült finomságokból jól is lakhatnak. A kóstoláson kívül lehetőségük van csomagoltan kézhez kapni a húsokat, elkészült termékeket, melyeket haza is vihetnek. A hízóvágáson a tulajdonos az általa, illetve a környékbeli gazdálkodók saját terményen nevelt bio hízóit vágja le és dolgozza fel.

A program a reggeli szúrással kezdődik, melyhez a saját maga által főzött pálinkával kínálja a vendégeket. Reggelire elkészül a hagyományos sült vér, mely után jól lakva kezdhetnek neki a munkálatoknak.

Kezdetét veszi a disznó perzselés, a mosás és a részekre szedés. Vendéglátós múltjának köszönhetően Béla, a tulajdonos szakavatott módon, a hagyományos fogásokkal ötvözve tudja bemutatni a hízóvágás folyamatát.

A sertés szétszedése közben odateszik a főzni való részeket is. Párhuzamosan a hurka töltéssel, elkészül a finom, friss déli pecsenye is. Közben a hölgyek feladata megfőzni az orjalevest.

Elmondható tehát, hogy egy kedves falusi vendégasztal keretében megismerhetjük a hagyományos, vidéki élet egyik legfontosabb húsfeldolgozási módját, a hízóvágást. De eközben megkóstolhatjuk a tradicionális sertéshúsból készült ételeket és egyéb „disznóságokat”.

De a gasztro programon kívül a már említett, természeti szépségekben bővelkedő tájon is kirándulhatunk.

Ezen kívül a településen még ma is megtekinthetjük a hagyományos népi kismesterség, a vesszőfonás művelőit és munkáikat. Tiszadorogma, illetve a két szomszéd település: Tiszavalk és Tiszabábolna is tartogat érdekességeket a látogatók számára.

 

Szerző: Tóth Ágnes
Fotó: Tóth Ágnes