Oláhné Kolozsi Mónika - a szívvel és cérnával textil termékek készítője

majort
2023. 02. 11., szo – 09:33

Mindig is alkotó ember volt, a mindennapi munka mellett volt hobbija, ami kikapcsolta, amiben megtalálta önmaga kifejezésének lehetőségét. Ez az út több állomáson keresztül vezetett a jelenlegi kézműves tevékenységéhez.

Először kötött, majd hímezni kezdett, később vett egy varrógépet és megtanult varrni is. Ez újabb ötletet adott a számára, a hímzést és a varrást ötvözni kezdte, hímzéssel díszített tárgyakat, figurákat, táskákat, füzet-borítókat kezdett el készíteni. A családja, a barátai kapták meg az első darabokat, de nem volt annyi név- és születésnap a családban, ahány tárgy elkészült, azok akkor mentek a fiókba. Amikor a fiók megtelt – a barátai unszolására - akkor kezdett el az árusítás felé kacsingatni. Kikérte az árus ismerősei véleményét, segítséget kért tőlük, hogy milyen tárgyi eszközök szükségesek, hol és milyen engedélyeket kell beszereznem ahhoz, hogy egy rendezvényen megjelenjen a termékeivel. Az első rendezvénye, amin árult a Pünkösdölő Néptáncfesztivál volt Orosházán 2016-ban, ez olyan jól sikerült, hogy rögtön tudta: megérkezett.

Keresztszemes hímzéssel díszített illatpárnákat, illatszíveket készít, ezeket szárított levendulával illatosítja, gyerekek számára készít vidám, színes táskákat, füzeteket. Nagy öröm számára, hogy sokan olvasnak, így sok könyvjelző fogy el nála.  Mindig az évszakokhoz, ünnepekhez igazítja a termékeit, húsvétra tojásgyűjtő táskával, anyák napjára illatszívecskével készül, nyáron a nagyon vidám, színes, virágos és pöttyös anyagokat veszi elő, őszre sünivel díszített tárgyakat és textil-gyümölcsöket készít. Karácsonyra zsákokkal, karácsonyi harisnyákkal, ajándék-táskákkal, karácsonyfa-díszekkel, fahéj és mézeskalács illatú szívecskékkel lepi meg vásárlóit. De készített már köszönet-ajándékot a kedvenc tanítónak, több tíz darabos céges ajándékot üzleti partnereknek. Minden terméke egyedi, kézzel készült, soha nincs nála két egyforma darab, valamiben mindig változtat.

Rendszeres résztvevője a városi rendezvényeknek, oszlopos tagja az Oros-kosár kézműves közösségnek, akikkel minden hónap második szombatján tartanak kézműves vásárt Orosházán.  Szívesen megy a környékbeli kézműves vásárokba is, Tótkomlósra, Újkígyósra, Eperjesre, állandó résztvevője a Megye-napnak is, Békéscsabán.

Folyamatosan keresi az újat, az új anyagokat, az új mintákat, az új formákat, igyekszik minden évszakra más és más színvilágú termékeket készíteni.  Folyamatosan tanul, képezi magát, hogy megtudjon újulni. Jelenleg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület képzéseire jár, másodéves kézi-és gépi hímző tanuló mert jövőben népi hímzés-mintákkal díszített táskákat, füzet-borítókat és illatszíveket szeretne készíteni.  A hitvallása, hogy a múltunk nélkül nincs jelenünk, és a jelenünk nélkül nem lesz jövőnk, magyarságunk gyökere a népművészetünkben rejlik. Népművészetünk akkora kincs, amit nem szabad veszni hagyni és ő nem is fogja hagyni.

 

Szerző: Brlázs Róbert
Fotó: Brlázs Róbert