Innovatív borjúnevelő fejlesztés Rábapordányban

majort
2023. 02. 04., szo – 08:20

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. jogelődjei is foglalkoztak állattenyésztési tevékenységgel. A tejelő szarvasmarha tenyésztés mellett sertéstenyésztés és hízlalás, valamint szántóföldi növénytermesztés is a tevékenységi körünkbe tartozik. Vállalkozások fejlesztéséhez a Vidékfejlesztési program nyújtott támogatást.


A gazdaság több pályázati lehetőséget is kihasznált az elmúlt 20 évben, hogy fejlesztéseket hajtson végre, de pályázatokon kívül is folyamatosan végez beruházásokat, amelyekkel az állatok jólétét igyekszik javítani. Az előző években több innovációt hajtottak végre a takarmánykeverő üzemük fejlesztésében, a termelő istállók komfortjának növelésére, a fejési technológia kíméletesebbé tételére, az elletői körülmények javítására.


Úgy gondolták, hogy a borjúnevelés körülményeinek javítása, modernizálása a következő lépcső az előrelépéshez, ezért pályázatot nyújtottak be a Vidékfejlesztési Program Állattartó telepek fejlesztésének támogatása felhívására (VP-4.1.1-20) Innovatív borjúnevelő kialakítása, eszközbeszerzés címmel.


A projekt legfőbb célja a borjak igényeinek minél jobb kiszolgálása volt. Ezen keresztül elérhető, hogy a felnevelésük folyamán kevesebb stressz érje őket, ami optimálisabb takarmány felhasználást, kevesebb gyógyszerigényt és felnőtt állatként magasabb teljesítményszintet jelenthet. Röviden javuló gazdaságosságot és versenyképességet.


A fejlesztésre a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. pályázott önállóan. A borjúnevelő kialakítása egy használaton kívüli régi istállóépület új funkcióval való felruházásával indult.


A projekt jó példa arra, hogy meglévő épületnek miként lehet új funkciót adni a jelen kor kihívásaira adandó válaszként. A fejlesztés sikerét mutatja, hogy a technológia szállító cég referenciafilmet készített a projektükről, szakmai napot szervezett bemutatására.


A korszerűsítés eredményeképpen, a projekt segítségével a borjak tömeggyarapodása cca. 5%-al javult. A tartási körülményeknek és a takarmányfogyasztás nyomon követhetőségének segítségével a fajlagos takarmányfogyasztás is javult. A borjúnevelés költsége csökkent, ezáltal a vállalkozás eredményessége növekedett. A borjúgondozók munkakörülményei jelentősen átalakultak, a kevesebb kézimunka igény mellett, több idő jut az állatok megfigyelésére. Mindemellett a rendszer adattartalma, a telepi vezetők és a kezelő állatorvos munkáját is segíti. A takarmányfogyasztás változásai már előre jelzik a kialakuló problémákat, ami várhatóan a borjúkori kiesésék csökkenését fogyja eredményezni, az időben és célzottan elvégzett kezelések miatt.


A borjúnevelésük hatékonysága és körülményei korábban nem feleltek meg a telepük termelési színvonalának. Megvizsgáltak több borjúnevelési technológiát, majd megversenyeztették a szóba jöhető beszállítókat a kiválasztott technológiára. Fontos volt a vállalkozás számára, hogy elérje a teljes termelési folyamat modernizációját, hiszen mindig ott képződik a legnagyobb veszteség, ahol a legkevésbé hatékony technológiát alkalmazzák.


Szerző: Szabó Dávid
Fotó: Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt.