Karácsony viliáján, azaz 24-én este egy nagyon szép hagyomány él a borsodi falvakban. Kislányként emlékszem még nagy havak voltak, és csodálatos volt az ablakon keresztül nézni, ahogy a hóesésben érkeznek hozzánk a kántálók, akik énekelve hozták el az otthonainkba a Megváltó születésének misztériumát.
De mi is a KARÁCSONYI KÁNTÁLÁS?
„A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt általában kántálásnak nevezték, de néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság néven emlegették.
A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak köszönteni, kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok és 229késő este a házas emberek. Újabban sok helyen már csak a cigányok járnak kántálni alamizsnagyűjtés céljából.
A kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, melynek első ismert alakja a Cantus Catholici 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepel. Az ismertebb énekek közül ugyancsak ebben a gyűjteményben jelentek meg a „Mennyből jövök tihozzátok...” és a „Betlehem, betlehem a te határidban...” kezdetű énekek is. Kedveltek a „Mennyből az angyal...” és a „Pásztorok keljünk fel...” kezdősorú karácsonyi énekek, melyek 18. századi énekeskönyvekben szerepelnek már.
Egy falun belül is különböző lehetett a kántálók repertoárja. A karácsonyi énekekhez jókívánságokat tolmácsoló versek és adománykérő rigmusok is kapcsolódhattak…”
Ezután az általános ismertetés után szívesen elmesélem, hogy nálunk Sajóbábonyban, vagy a környékbeli településeken hogyan zajlott ez a szép népszokás.
Mivel Karácsonykor hamar sötétedik, már 16 órára mentünk a református templomba, ahol a kisebb-nagyobb gyermekek kedves kis műsorral készültek az ünneplő gyülekezetnek, miután az istentiszteletet meghallgattuk.
Én is minden évben verseltem a templomban szenteste, ami azóta különleges élményként él bennem. A tiszteletes asszonytól kapott ajándékokat nagyon vártuk, de természetesen még jobban az otthon szépen feldíszített karácsonyfa alatt sorakozó ajándékainkat.
A templom után gyűlt össze a kántálók csoportja, akik ezt a szép szokást évről-évre tovább vitték, hogy még szebbé varázsolják mások Karácsony estéjét is. Elindultak a falu végéről és a gyülekezet tagjaihoz énekelve betértek. A háziak már várták őket finom süteményekkel, teával és forralt borral. Majd mindenki a maga módján anyagi támogatását is adta ilyenkor az egyház részére, melyet egy perselyben gyűjtöttek a kántálók. Hiszen ahogy tanultuk: a jókedvű adakozót szereti és megáldja a Jóisten.
Eltérő felekezetek tagjai is ápolják a mai napig ezt a szép énekes szokást, amely karácsony előestéjéhez, december 24-hez kötődik.
– A kántálás nagyon ősi eredetű és a görögkatolikus egyházhoz kifejezetten közel áll. A kaino görög kifejezés, ami azt jelenti, hogy szólni, a cantare latin szó pedig énekelnit jelent. A kifejezés eredeti tartalma tehát az énekkel való köszöntés – értelmezte Boronkai József atya, a Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia parókusa. – Különleges, hogy az Avason is elterjedt ez a népszokás, ami a városra kevésbé jellemző. Az ennek az oka, hogy sok beköltöző él itt, akik magukkal hozták a saját hagyományaikat. Vidéken egy-egy házhoz épített betlehemmel vagy egy ikonképpel kopogtak be a kántálók. Már 30 évvel ezelőtt, egyházközségünk alakulásakor megfogalmazódott a hívekben a kántálás iránti igény. Az esemény a Szent Család szálláskeresésén alapszik, hogy minden otthonban megszülethessen Krisztus, és a családok közösen vesznek benne részt.
Hitvallás énekszóval
Tetemváron, a Deszkatemplom református gyülekezetében szintén ápolják a kántálás hagyományát, amely az épület leégését követően vált rendszeressé karácsony viliáján.
– „Korábbi szolgálati helyem Nagyrozvágyban volt, ahol még elevenen élt a kántálás hagyománya. A református parókiáról indult a két kántálócsoport, aztán házról házra jártunk – emlékezett Almási Ferenc, a Deszkatemplom református lelkipásztora. – Bekiabáltunk, hogy szabad-e Krisztust dicsérni, és utána elkezdtünk énekelni egy-két karácsonyi éneket. A lakók kijöttek, adakoztak, és néhol megkínáltak minket süteménnyel, üdítővel, teával, forralt borral vagy itallal. Általában délutántól késő estig tartott a program, mire végigértünk a falun. Mivel itt Miskolcon a gyülekezet tagjai szerte a városban élnek, ezért a délutáni ünnepi istentisztelet után inkább kiállunk a templom elé gyertyával a kezünkben. Ott hirdetjük énekszóval, hogy megszületett a Megváltó. Mindig nagyon jó hangulat szokott lenni, mert átjár bennünket a meghitt érzés, hogy egy közösség vagyunk, az Úrhoz tartozunk, és ezt nem szégyen megvallani.”
A Matyó Néptáncegyüttes férfi tagjai is kántálnak, kora délutántól estig járták a várost, s több helyen kívánnak ilyenkor minden jót az embereknek. A subát öltő táncosok köszöntötték a kis Jézust az adventi gyertyagyújtáson is.
Tavaly tizenhárman indultak útnak
– „A kántálás a karácsonyt megelőző téli ünnepkör szokása, a betlehemezés és kántálás kéz a kézben járt. Míg a betlehemezés Krisztus születését mutatja be, a kántálás a jókívánságról szól, és hírverés is, hogy nemsokára megszületik a kis Jézus. Emlékszem, hogy gyerekkoromban még volt kántálós, aki járt a falunkban. Annyira rossz érzés visszagondolni, hogy bujkálni kellett előle, és nem engedték be az emberek már őt sem. Így, hogy már ő is meghalt, sokkal nagyobb értéke van ennek. Két éve kilencen indultunk útnak, tavaly tizenhárman voltunk, idén lehet, hogy még többen leszünk” – mondta Orosz László, a Matyó Néptáncegyüttes művészeti vezetője.
Elmondta, inkább a 20-as, 30-as korosztály ment régen kántálni és betlehemezni is, szöveget kellett tudni, megvoltak a szerepek, a betlehemes játék is jól össze volt szerkesztve, és nagy hagyománya volt. Térségenként voltak más-más mesés szereplők is a megmozdulásban. Nem mindenhol volt benne katonaszereplő, itt a környéken igen. A kántálók általában pásztorok vagy paraszt¬emberek voltak.
Öt dal van műsoron
– „A dalok azok voltak, amik hozzátartoznak a szokáshoz, ez négy-öt énekben kimerült. Ezek azok, amiket az iskolában most is tanítanak, csak sajnos nincs funkciójuk. Tudjuk, hogy mit éneklünk, de nem tudjuk mégsem, miről szól az egész. Most egy kis csokorral mentünk, öt dallal a kis Jézus eljöveteléről. Ezek még nem kövesdiek, azokat majd jövőre szeretnénk, ez még hosszabb utánajárás lesz. Ezúttal slágergyanúsabbakat hoztunk, hogy ha elmegyünk valakihez és szeretnének énekelni, be tudjanak kapcsolódni, így személyesebbé tudjuk tenni az eseményt. Nemcsak kirakat leszünk, hanem vissza¬hozzuk a régi, talán nem is olyan régi, pár évtizedes dolgot. Az idősebbek, nagyszülők tudták, érezték, mi ez, hátha a mostaniak is érezni fogják, ha pedig tanulták az iskolában, akkor énekeljenek” – magyarázta Orosz László.
A kántálók mindig kaptak valamit a házaknál, a pálinka sokat segített a hideg miatt, de egy kis szalonna, kolbász, tojás (most általában pálinkával, borral, süteménnyel várták őket) jutott az éneklőknek is. Ezt a legények elfogyasztották út közben, de amikor megtértek a kántálásból, le is kellett zárni a dolgot.
A kántálást Luca napja után kezdték, tudtuk meg Orosz Lászlótól. Szerinte érdekesek voltak az öregek, mert mindig volt valami a télre, amikor nem tudtak a földeken dolgozni. Elkezdték a kántálással, aztán mentek a betlehemezéssel, ezzel elvoltak karácsonyig, majd jött a regölés, az új évet hozták előre.
Szerző: Tóth Ágnes
Forrás: boon.hu, arcanum.hu
Fotó: arcanum.hu