A Hortobágyi Tisza mente térség tájtörténetének kiemelten fontos elemei az egykori Sóút és „Magyar szürke hajtóút” mellett létesült csárdák, amelyek egymástól egynapi járóföldre sorakoztak. Ezeken az utakon nem csak a hajcsárok, hajdúk és kereskedők közlekedtek, hanem diákok és művészek is, a hajtóutak mentén nem csak termékek, hanem népszokások, hagyományok, kultúrák is találkoztak, cserélődtek.
A csárdák jó része napjainkban is vendéglátóhelyként működik, így máig fontos szerepet töltenek be az itt élők életében, és a térség turisztikai kínálatának is hangsúlyos elemét képezik.
A Hortobágyi Tisza mente térséget egykor keresztezte a hortobágyi pusztán átvezető fő közlekedési – kereskedelmi, kulturális – útvonal, a Sóút. Annak idején, ezen szállították a sót az erdélyi bányákból Budára, valamint a Hortobágy legelőin vágósúlyúvá hizlalt magyar szürke szarvasmarhákat ezen az úton hajtották lábon a nyugat- és dél-európai felvevő piacokra. Évente akár 100-200 ezer jószágot is hajtottak az időről időre változó nyomvonalú, azonban egyes szakaszokon – így például Egyek keleti határában – a környező mocsarak miatt nagyjából állandó utakon. Az egyik korabeli viszonylatban nagy forgalmú útvonal Csegénél keresztezte a Tiszát, s Bábolna határában szelte át Borsodi-Mezőséget (térségi nevén Kis-Hortobágyot), majd haladt tovább Hatvanon és Aszódon keresztül Pest felé.
A hajtóutak jelentőségét kiemeli, hogy a 14. század közepétől kezdve hazánk évszázadokon keresztül volt Európa hús-éléskamrája. A vágóállatokat a hajcsárok, hajdúk mellett kereskedők, diákok és művészek is kísérték, a hajtóutak mentén nem csak termékek, hanem népszokások, hagyományok, kultúrák is találkoztak, cserélődtek. A hajtóutak – köztük a Sóút – jelentősége a pesti közvágóhíd 1873. évi megépülésével jelentősen lecsökkent, mivel attól kezdve a marhahúst vasúton szállították a bécsi húskereskedőkhöz. A „Magyar szürke hajtóutat”, s annak részeként a Sóutat kulturális örökség kategóriában felvették a Hajdú-Bihar megyei értéktárba.
A marhahajtó-út és Sóút mentén egymástól egynapi járóföldre – 12-14 kilométerenként – sorakoztak a csárdák: a Látóképi, a Kadarcsi, a Kishortobágyi, a Nagyhortobágyi, az Egyek és Tiszafüred közigazgatási területének határán épült Meggyes, a Patkós és a Kaparó csárda, északabbra a Tisza kis-hortobágyi oldalán a Montaj, későbbi nevén Fehérlói (Fehérlői) csárda. A tiszai révátkelők forgalmára szintén csárdák települtek, köztük a nagy múltú, máig igen népszerű Csege csárda.
Tiszabábolna – egykori Fehérló csárda
Az egykori marhahajtó-út Borsodi-Mezőségen (Kis-Hortobágyon) átvezető szakasza mentén, a Csincse patak jobb partján álló csárda. Korábbi neve Montaj csárda volt. A 19. század második felében már Fehérlói (Fehérlői) csárda néven említik. A magasártéri szinten fekvő, közel 1 méter magasságú tornáccal bíró épület mindig is messze fehérlett a pusztában, irányt mutatva az utazóknak, pásztoroknak. Eredeti funkciója a vasút és a műutak megépítése után, a 20. század elejére erősen csökkent, habár egészen az 1950-es évek elejéig – a környéken élőket és gazdálkodókat kiszolgálva – csárdaként működött. Napjainkban szálláshelyként hasznosítják.
Tiszacsege – Csege csárda
A halászcsárda az 1900-as évek elején épült a komppal átkelő és arra várakozó emberek megvendégelésére. Jó konyhájának és a vendégszerető kiszolgálásnak köszönhetően méltán népszerű, s nem csak a kompra várakozók körében.
Turizmus és vendéglátás kategóriában – a Csegei korhely halászlével és a minden évben július első szombatján megrendezett Tiszacsegei Halászlé Fesztivállal együtt – felvették a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba.
Meggyes csárda
Egyek közigazgatási területének közvetlen határán, de már Tiszafüred közigazgatási területén található Meggyes csárda az egykori Sóút mentén létesült. A jelenlegi épületet – a korábbi leégése után – Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó – a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja – vásárolta meg. Egykoron a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt, mégis kötődik hozzá betyártörténet is.
Napjainkban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működtetésében, a 19-20. század fordulójának életét és hangulatát idézve, korabeli bútorokkal berendezve múzeumként működik.
Táji és kultúrtörténeti szempontból egyaránt szervesen hozzátartozik a közelében emelkedő, mesterséges eredetű Meggyes halom, amely egykor Tiszafüred és Kócs határát jelölte, ma Tiszafüred és Egyek közigazgatási határán áll.
Patkós csárda
A 33. számú főút egyeki elágazásánál, Tiszafüred közigazgatási területén található Patkós csárda elhelyezkedéséből adódóan és jó konyhájának köszönhetően az egyekiek életében is fontos szerepet tölt be. Feltehetően a 18. század első felétől látja el étellel-itallal az utazókat, kereskedőket. Több mint 300 éves működése során nem csak étteremként és pihenőhelyként, hanem szatócsboltként, gabonaátvevőként, majd vegyes- és hentesboltként is funkcionált.
Szerző: Nagy Csilla
Forrás: Hortobágyi Tisza mente Natúrparki Tájegységi Értéktár
Fotó: Hortobágyi Tisza mente Natúrparki Tájegységi Értéktár