Büszkék lehetünk, ha 2030-ra legalább 90 százalékban itthon termelt és előállított termékekkel találkozhatnak a vásárlók az élelmiszerboltok polcain. A stratégiai ágazatban érdekelt vállalkozások megerősítését és fejlesztését szolgáló támogatások ezt célozzák. Erről is beszélt Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Magyar Mezőgazdaságnak adott interjújában.
Már 2015-ben stratégiai ágazattá nyilvánította az agráriumot a kormány, így az utóbbi időszakban az élelmiszeripar is kiemelt figyelmet kap. Mire fókuszál ez a figyelem?
– A kormány már 2010 óta kitüntetett helyen kezeli az élelmiszeripart, amelynek két oka is van. Egyrészt mind a kibocsátás, mind a foglalkoztatás és az árbevétel tekintetében az egyik legjelentősebb feldolgozóipari ágazatról beszélünk, másrészt nemcsak munkahelyeket teremt és javítja a nemzetgazdaság helyzetét, hanem azáltal, hogy itt kerülnek feldolgozásra a mezőgazdaságban megtermelt termékek, a terület jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
Ahogyan a világnak, úgy az élelmiszeriparnak is folyamatos kihívásokkal kellett szembenéznie az utóbbi években.
Összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány hatásaitól a mai szankciós inflációig és az energiaár-növekedés jelentette nehézségek ellenére az élelmiszeripar kitűnően teljesít, biztosítja a folyamatos élelmiszerellátást. Az orosz-ukrán háború és az aszályos időjárás csak még jobban rávilágított az élelmezésbiztonság jelentőségére, amely rövid időn belül akár Európában is veszélybe kerülhet. Ilyenkor látszik, miért is stratégiai fontosságú, hogy hazánk élelmiszergazdasága 20 millió ember számára képes biztosítani a napi betevőt.
Ahogy az agrártermelők között, úgy az élelmiszeriparon belül is el kell különítenünk a kis- és nagyvállalkozásokat. Milyen szerepet szán a kormányzat az egyik és a másik vállalkozói csoportnak, illetve milyen eszközök állnak a szaktárca rendelkezésére?
– Az ágazat duális szerkezetű. A vállalkozások 90 százaléka kkv, 10 százaléka nagyüzem, ám a foglalkoztatottak száma és a bevétel ennek épp a fordítottja. Épp ezért más-más kihívásokkal küzdenek, amelyekre reflektálva 8 milliárd forint azonnali támogatási keretet biztosítottunk az élelmiszeripar számára.
A támogatás mellett a koronavírus-járvány idején kidolgozott gazdaságvédelmi akciótervben és a Vidékfejlesztési Program keretében 468 milliárd forint támogatást ítéltünk oda hazai és EU-s forrásból, a 2021–27-es támogatási időszakban pedig csak a Vidékfejlesztési Programban 750 milliárd forintot különítettünk el az élelmiszeripari fejlesztésekre.
A korábbi támogatási időszakoktól eltérően már minden méretű vállalkozás pályázhat, függetlenül attól, hogy milyen terméket állít elő. Ezzel szeretnénk elősegíteni, hogy kisebb élelmiszeripai cégek is exportáljanak, a nagyobbak esetében pedig az a célunk, hogy tovább fejlesszenek, és így növekedjék a hazai élelmiszerellátás biztonsága, illetve az élelmiszerexportunk is.
Az agrártermékek piacra juttatása, annak ellenére, hogy az embereknek ennie kell, mégsem egyszerű, különösen azon termelők számára, akik nem rendelkeznek valamiféle kereskedelmi vénával, illetve az üzemméretből adódóan mindent maguknak kell megoldaniuk. A kereskedelempolitika ezek alapján ugyancsak több irányú kell hogy legyen. Melyek ezek az irányok, és mi mindent tartalmaznak?
– A piacra jutást segíti például a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyrendszer bevezetése, de a kormányzati beavatkozásoknak hatékony és eredményes kereskedelempolitikai intézkedés-mix kialakítása a célja.
A legfontosabb célok egyike a kistelepülések kiskereskedelmi ellátásának javítása. Ennek első köre volt a Magyar Falu Program falusi kisbolt-támogatási lehetősége, amelynek köszönhetően számos településen nem zártak be vagy újra ki tudtak nyitni a helyi élelmiszerboltok.
A nagyobb élelmiszertermelők esetében az exportpiaci pozíciók javítása a kiemelt célunk, amelynek érdekében támogatjuk a fejlesztéseket, a beruházásokat, a robotizációt és az innovációt. Az ugyanis tényleg igaz, hogy válságban kell fejleszteni.
Gondoljunk csak arra, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyekből Európában hiány van, mi viszont bővelkedünk bennük. Most tehát, a válság idején a magyar vállalkozások egy része akár meg is előzheti versenytársait.
Térjünk vissza a hazai élelmiszer-kereskedelemre! A termelők sokat panaszkodnak kiszolgáltatott helyzetükre a nagy kereskedelmi láncokkal szemben. E láncokkal kapcsolatban meddig mehet el a szaktárca? Mennyire szólhat bele a beszállítókkal való kapcsolatukba?
– Itt nagyon vékony jégen táncolhatunk. A kereskedelmi láncok és a beszállítók kapcsolatának rendezése elsősorban szabályozási kérdés. Az állam, illetve a szaktárca megfelelő jogi szabályozás kialakításával segítheti a hazai termelőket. 2010 óta van hatályban a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény – régebbi, mint az EU-s szabályozás.
A változó környezet szükségessé tette e törvény felülvizsgálatát.
Az egyeztetés folyamatos a kereskedelem és az ipar szereplőivel. Így egy mindenki számára elfogadható megújított szabályozási környezetet alakíthatunk ki, úgy, hogy az EU-s irányelvek keretein belül a magyar érdekek védelmében elmegyünk a végsőkig.
Ha már a jövőnél tartunk: mit tart a legfontosabb 2030-ig megoldandó feladatnak az élelmiszeriparban? Honnan hová kellene eljutnunk?
– Véleményem szerint egy olyan térkép elkészítése a legelső lépés, amely pontosan megmutatja, hogy hol vannak az élelmiszertermelők, a feldolgozóüzemek és a logisztikai bázisok, és hogy a termelők-feldolgozók milyen színvonalon dolgoznak. Erre a térképre alapozva kellene a forrásokat odaítélni, hogy a legjobban hasznosuljanak. Számos jó és rossz példát látunk ugyanis. Van, ahol adott a termelés, a feldolgozás, de mondjuk nem megoldott a logisztika, vagy épp ott az üvegház, de hiányzik a hűtőház. Vagy az állati termékek esetében ott a termelő, a vágóhíd, mégis vágott testek kerülnek értékesítésre, feldolgozott termék helyett. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit veszítünk például azon, hogy a mangalica alapanyagot értékesítjük Spanyolországba, ahol sonkát készítenek belőle, ahelyett, hogy mi magunk jelennénk meg sonkával a piacon. Összegezve: térképes adatbázissal új alapokra helyezhető a hazai élelmiszeripar.
2030-ban pedig arra lehetnénk büszkék, ha az élelmiszertermelőknek már csak 80 százaléka lenne kicsi és 20 százaléka nagy, és ha a bevételekből a mostaninál nagyobb arányban, 30 százalékban részesednének kisebb vállalkozások.
Számos olyan élelmiszerfajta van, amiből hiányunk van. Hogy csak egyet említsek: több hazai gyártású joghurtra lenne szükség.
Ha ezek a fejlesztések megvalósulnának, akkor a hazai élelmiszerboltok polcain legalább 90 százalékban lehetnének hazai előállítású élelmiszerek.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Halmos B. Ágnes
Fotó: Csatlós Norbert