A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Göncruszka elöregedő, kis településként az elvándorlás és népességfogyás szomorú mementójának példájaként kerülhetett volna a XXI. századi történelemkönyvek lapjaira. Ám a zürichi doktori ösztöndíjáról hazatérő Sohajda Levente és felesége, Sohajdáné Samu Zsuzsanna Göncruszkán csodát tettek, megmentették a közösséget, Isten segítségével.
Azt, hogy pontosan hol és hogyan kezdődött nehéz megmondani. 2004. augusztusában kerültünk fiatal lelkészházaspárként Göncruszkára, az akkor 63 főt számláló református gyülekezetbe.- idézi fel a kezdeteket Sohajda Levente. Az fogadott bennünket, ami ebben a térségben a legtöbbek életét alapvetően meghatározta: elvándorlás, beszűkülés (mindenféle értelemben), egyfajta túlélésre való berendezkedés, amelynek meg voltak a pozitív és negatív hozadékai egyaránt. A közösség kicsi volt, de élni akart- s ez alapvetően meghatározta azt a nyitottságot, mellyel minden, akár a legfurább ötletünkhöz is hozzáálltak. A kiinduló pont nagyon hálásnak bizonyult: nem volt semmi, így bármi lett, az mindenképpen több, mint ami eddig volt. Egy éves Zürich-i ösztöndíj után kerültünk egy 600 lelket számláló településre, így a váltás számunkra sem volt „kis lépés”, de annál felemelőbb lett mindaz, amit együtt megélhettünk.
Az első időszakban a „bevett” egyházi alkalmakat kezdtük szervezni: hitoktatás, Biblia órák különböző korosztályoknak, családi alkalmak, táborok, kirándulások és egy kis projektet indítottunk kifejezetten telepi környezetben élő roma gyermekek számára. Aztán az élet, mint a mag, amely jó földbe kerül, utat tört magának hihetetlen természetes módon:
Élet a Tragédiából- Göncruszkai Közösségi Méhészet
„Sohajda Levente református lelkész szervezésében valósult meg a Közösségi Méhészet Göncruszkán, amely a református egyházközösséghez tartozik. A méhészetben dolgozó önkéntesek mindegyike gazdaként vesz részt a termelésben, előállított termékeiket több országba is exportálják. A legelején eldöntötték, hogy minden bevételt, amit nem innovációként és fejlesztésként forgatnak vissza, azt ösztöndíjra és oktatásra fordítják. Ennek köszönhetően, és a termékek exportjából befolyt jövedelemből támogatta a közösség a Talentum tehetséggondozó általános iskola és óvoda megnyitását a mikro régióban.”
Ez egy rövid idézet, mely kb. 5 év munkáját foglalja össze. Édesapám váratlan halálát követően örököltünk 26 méhcsaládot, melyet a gyülekezetnek ajándékoztunk azzal a feltétellel, hogy mindenki vállal benne önkéntes munkát. Nem volt szaktudásunk, sem rálátásunk, igazán komoly tervünk sem, csak nyitottak voltunk a lehetőségre, hogy valamiben aktívak lehetünk, valamit együtt hívhatunk életre. A méhészet a maga természetes módján fejlődött tovább, próbáltuk stabilizálni a termelésünket és az értékesítést egyaránt, s közben megtalálni azt az optimális határt, egyensúlyt, ahol még lehetőség van egyedit alkotni úgy, hogy ne legyünk gazdaságilag veszteségesek. Az eredeti elgondolás, hogy méhészkedjünk és közösen termelt mézet osszuk szét a gyülekezet tagjai között, már a legelső évben felülíródott. Túl sok lett a méz! Mi legyen a maradékkal? Lett belőle ösztöndíj, gyerek tábor, idős gondozás. Aztán egy éven belül lett mézüzem is és útjára indult a különleges „göncruszkai hidegen kezelt méz” projekt. Ebben azt vállaljuk, hogy minden nálunk csomagolt méz, hőkezelés nélkül kerül az üvegekbe, így tudjuk garantálni, hogy a kaptárban levő nektár 100%-ban megegyezik azzal, amit a vásárlóink kezébe átadunk.
Talentum Iskola
2011-ben aztán a méhészetre alapozva újraindítottuk a településen az évekkel korábban bezárt általános iskolát. 16 gyermekkel és 2 tanítóval valami igen nagyot álmodtunk. Különböző európai jó gyakorlatokat meglátogatva (Palermótól Zürichen át Amszterdamig), megpróbáltuk beilleszteni a saját kontextusunkba azokat a működő pedagógiai rendszereket, ötleteket, víziókat, melyek hitelesek voltak a számunkra úgy, hogy közben szabad maradjunk folyamatosan az újra. Erre is talán csak azért volt bátorságunk, mert egyetlen tanár sem volt közöttünk… Iskolánk szépen bővült, a fejlesztések jelentős részét a mézbevételek és a mézen keresztüli gyülekezeti testvérkapcsolatok fedezték.
Az iskola neve nem egyfajta „elitképzőt” jelez. A Talentumok példázatának egyik legfontosabb üzenete, hogy nincs „kisemmizett” gyermek, mindenki kapott valamit, amit önmagában fel kel tárnia, megismernie és képessé válni arra, hogy azzal éljen. Jelenleg 234 gyermekünk és 18 főállású pedagógusunk van, számos művész és különböző sportokhoz kapcsolódó művésztanár és edző óraadóként kapcsolódik az intézményhez. 22 környékbeli településről jönnek a gyermekeink, ez önmagában egy nagyon nagy szám, arról nem is beszélve, hogy az átmérője a beiskolázási körzetünknek meghaladja 70 km-t. Úton vagyunk, mind pedagógiai, mind infrastrukturális szempontból és valószínűleg soha nem leszünk készen- az lenne részünkről a legnagyobb tévedés. Folyamatosan új dolgokra kell reagálnunk a generációk cserélődése nyomán és az az igazi, ha nem csak kullogunk a dolgok után, nem csak reakció van, hanem akció is, azaz innovatív módon kezdeményezünk, felmutatunk, bemutatunk, rá mutatunk az élet lényegi kérdéseire. Ez természetesen csak azért tud működni, mert a munkatársaink nem csak szuper pedagógusok, hanem igazán jó EMBEREK, csupa nagybetűvel: képesek a megbocsátásra és a bocsánatkérésre egyaránt. 3 éves kortól 14 éves korig tanulnak nálunk a gyerekek és juthatnak hozzá egy széles spektrumú pedagógiai „szolgáltatáshoz”, a matematikai tehetséggondozáson át a művészetek (hangszeres zene, zene elmélet, grafika) sokszínű választékán keresztül a sport foglalkozásokig. Az oktatás így valóban hátránykompenzáció is egyben, illetve kivételes lehetőség a felemelkedéshez. Minden csoportunkban a Biztos Kezdet Házunkon keresztül szocializált telepi környezetből érkező roma gyermekek is kiemelten jelen vannak, illetve törekszünk arra, hogy minden osztálycsoportban legyen legalább egy fogyatékkal élő gyermek.
Tejjel Mézzel
2020-ban, az iskola pedagógiai programját tovább erősítve, nagy örömmel indítottuk el a Tejjel Mézzel projektünket, melyben egy olyan közösségi éttermet álmodtunk meg, ahol a múlt és a jövendő össze tud érni, generációk találkozhatnak és a hétköznapokat meghatározó, az életminőséget alapvetően befolyásoló „asztalközösségek” születnek. Komoly kihívás volt, kicsit lehetetlennek is tűnt, hogyan fér meg az iskolai menza és a fine dining egymás mellett, de elkötelezettek voltunk abban, hogy ezt a kísérletet nem adhatjuk fel vagy alább. Mára a hely, a közeg önmagáért beszél, nem nagyon kell magyaráznunk, miért jó… csak be kell invitálni az embereket és engedni hatni azt, ami teremtődött. Egy 1944-ben deportált család házában kapott helyet a közösségi étterem, így egy kicsit a „közös történet” háza is, amely egyszerre beszél „egymásról és egy másról”, amivé az ember lehet- nekünk alapvetően a „mindenkori megbékélésről” is szól, ahol és ahogyan az ember rendezi a kapcsolatait, a dolgait. Egy olyan helyet álmodtunk meg, amely képes közeledést inspirálni, gondolkodóba ejt, megrendít, felderít, megbékéltet, egy kicsit képes megjeleníteni azt, ahol ég és föld összeér. „Tejjel és Mézzel szociális étterem, Közös Történet Háza”
A projekt indokoltságát alapvetően gyülekezetünk oktatási és idősgondozási aktivitása adta. A 2011-ben alapított iskolánk és óvodánk gyermeklétszáma a kezdeti 16 főről mára 230 felé emelkedett, s ez a növekedési tendencia reménység szerint a következő években sem változik majd. A gyermekétkeztetés és az elsősorban magányos idősek részére biztosított szociális ebéd megszervezése, ellátása kezdettől fogva jelentős gondot okoz. A pedagógiai programunkban kiemelt szerepe van a közös étkezéseknek, az asztalközösségnek. Minden nap háromszor eszünk együtt, imádkozunk, törünk kenyeret és emelünk poharat a szánkhoz, felbecsülhetetlen az a lelki nevelési lehetőség, ami ez jól működő keresztyén étkezdében rejlik. Az ingatlan a XIX. század elején épült egy zsidó kereskedő megbízásából, aki sokrétűen terveztette majd használta az épületet. Szatócs bolt, borkereskedés és terménykereskedelem is működött a család irányítása alatt 1944-ig, amikor Göncruszkát is elérte a deportálások borzalma. A lakosságarányosan jelentős kb. 35%-os zsidó közösségből sajnos senki nem tért vissza.
A kommunizmus idején az épületet államosították és szövetkezeti boltként, kocsmaként üzemeltették. A rendszerváltást követően 1994-ben egy magán tulajdonban lévő kereskedelmi lánc vásárolta meg az ingatlant az államtól, melyben élelmiszerboltot nyitott. A bolt mérete és kínálata az évek alatt folyamatosan szűkült, természetesen ez összhangban volt a rendszerváltást követő migrációval, mely praktikusan azt jelentette, hogy a település lakosainak száma 15 év alatt a felére zsugorodott. Szinte csak az idősek és képzetlen réteg maradt helyben.
Gyülekezetünk 2015-ben vásárolta meg az évek óta üresen álló ingatlant. A vásárlásra ösztönzőleg hatott, hogy a parókia kertje és a megvásárolt telek szomszédos volt, így egy jelentős egybefüggő terület jött létre, melyben közösségünk reménység szerint sokrétű aktivitásokat tud elhelyezni. Az így létrejött gyülekezeti kertet egy patak osztja ketté, mely egyik oldalán otthont ad a parókiának, gyülekezeti háznak, hittanos játszótérnek és játszóháznak, a patak másik oldalán pedig az új ingatlanrészre kerültek át a méhészeti műhelyek, raktárak, kemence és a Tejjel Mézzel étteremnek köszönhetően egy multifunkcionális közösségi tér.
Ugyan Isten útjai kifürkészhetetlenek, mégis van okunk arra, hogy azt gondoljuk szép jövő áll még a település előtt. Ahogyan Sohajda Levente és felesége, Sohajdáné Samu Zsuzsanna vallja: „a távlati cél perspektívát nyitni és lehetőséget adni, hogy legyen hol meggyökereznie annak, aki ezen a vidéken szeretne családot, jövőt, megélhetést.”
Szerző: Tóth Ágnes
Forrás: Göncruszkai Református Gyülekezet
Fotó: Göncruszkai Református Gyülekezet