Holnap nyitja meg kapuit a III. Békési Kolbászvigalom

majort
2022. 10. 06., cs – 10:32

Október 7-én, pénteken és október 8-án, szombaton immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Békési Kolbászvigalom elnevezésű gasztronómiai és közösségi programot a helyi sportcsarnokban. Az esemény pénteki napján a gyerekeké lesz a főszerep, míg szombaton neves előadók érkeznek majd a kolbászkészítő versenyre. 


– Néhány évvel ezelőtt több célt tűztünk ki magunk elé a békési rendezvényekkel kapcsolatban – nyilatkozta hírportálunknak Polgár Zoltán alpolgármester, az esemény főszervezője. – Egyrészt szerettük volna, ha a Madzagfalvi Napok a megye egyik legfontosabb programjává válik az év adott időszakában, másrészt szerettük volna, ha városunk gasztronómiáját egy közösségépítő és hagyományőrző rendezvényen állíthatjuk a középpontba. Ez utóbbi érdekében hívtuk életre a Békési Kolbászvigalmat, amit már harmadjára szervezünk meg ebben az évben.


Az alpolgármester kiemelte, az első nap, a péntek ezúttal is a gyermekeké lesz, az óvodások és az iskolások gyúrhatnak kolbászt, természetesen ha szükséges, felnőtt segítséggel. Emellett lesz arcfestés, álarckészítés, kézműves foglalkozás, fellép Pasenkó bohóc, illetve Bodrogközy Rita.


– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már egészen kiskorukban megismerjék ennek a tradicionális békési finomságnak a készítését, megismerjék a hozzáfűződő hagyományokat – tette hozzá Polgár Zoltán. – Lényegesnek tartjuk, hogy megőrizzük a kolbászkészítéshez kötődő közösségi érzést, illetve az esemény családi hangulatát.


A második napon, szombaton a felnőttek veselkednek majd neki a kolbászkészítésnek, a hangulatról pedig remek előadók gondoskodnak. Elsőként Sztojka Tibor lép színpadra, ezután pedig, ahogy tavaly, idén is Békésre érkezik a Fásy mulató, olyan előadókkal, mint Nótár Mary, Márió, a Karthago és Szandi. Délután fellép az Irigy Hónaljmirigy. Este pedig Dj Dominique jön fergeteges partyval, és olyan előadók énekelnek majd fel a programnak ezen a részén, mint Gáspár Laci, August Bárió vagy Peter Sramek.


A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kiállító partnerként vesz részt a rendezvényen, ahol termelőink és a Hálózat munkatársai várják a látogatókat.


Forrás: BEOL
Fotó: MW-archív