Fókuszban a falumegújítás: tapasztalatokat cseréltek a vizslási konferencia résztvevői

majort
2022. 10. 05., sze – 10:12

A Magyarországi Falumegújítási Díjért idén pályázó települések polgármesterei érkeztek a településre egy kétnapos találkozóra. Az elő napon a program falubemutató túra volt, míg másnap a konferencián hallgattak meg szakmai előadásokat a résztvevők.


A 15. Falumegújítók találkozójának második napján Sándor József, a település polgármestere felidézte a mögöttük álló nap eseményeit. Mint fogalmazott, ugyan a vendégek megérkezésekor még esett az eső, de a szabadtérre tervezett programok időpontjára már sütött a nap. Ennek köszönhetően csütörtökön a résztvevők kivétel nélkül megtekinthették a tervezett állomásokat, amelyek között szerepelt a Nimród Vadfarmon a szarvassimogatás, a templom, a játszótér, a fitneszpark, és az orvosi rendelő megtekintése, illetve nyársalós kenyér kóstolás a Szalonnasütővas Pihenőponton. A falubemutató nap után pénteken a falumegújítók konferenciáján vettek részt a látogatók, illetve a környékbeli településvezetők.


– Azt gondolom, hogy a jelenlévők célja, hogy fejlődjenek a települések és a falvak, nőjön az emberek komfortérzete és stabil legyen az önkormányzat. Az előttünk álló időszakban szerintem még fontosabbá fog válni az összefogás, az egymással való kommunikáció, és a másik megsegítése. Az áremelkedések következményeit még nem látjuk. Ahogy azt sem, hogy miként fog ez a helyzet kihatni ránk, és hogyan tudjuk majd ezt megoldani önkormányzati szinten. Ezek a konferenciák és párbeszédek remek helyszínt biztosítanak a közös ötleteléshez, illetve ahhoz, hogy egymástól tanuljunk – szólt Sándor József a helyi kultúrház termében ülő közel nyolcvan megjelenthez, köztük több környékbeli polgármesterhez is.


Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a kelet-nógrádi választókerület bemutatásával kezdte beszédét. Majd kifejtette: „nyilván a fejlődéshez a különböző pályázatok nyújtotta lehetőségekre is szükség volt, mindez azonban önmagában még nem elég a sikerhez. Hiszen egy üresen álló terület hasznos funkcióval való megtöltéséhez fantázia is kell. Erre jó példa itt helyben a fitneszpark létrejötte, vagy a falu és az Újlaki településrész között kialakított Szalonnasütővas Pihenőpont. Minden településnek megvan a saját egyedi vonása, különlegessége, amikre alapozva lehet tervezni, majd helyi összefogással pedig meg is lehet valósítani azokat. Vizslás pedig arra is remek példa, hogy rövid időn belül is lehet sikereket elérni, ha megvan hozzá a kreativitás, az összefogás és a támogatottság.”


Érdekes témákat érintettek a szakmai előadások


A szakmai előadások sorában először az Európai Falumegújítási Díj legutóbbi kiírásának tapasztalatairól gyűjthettek információt az egybegyűltek, majd a házigazda település első embere beszélt Vizslás fejlődéséről, valamint a vidéki önkormányzatok és az őket körülvevő mezőgazdászok kapcsolatáról. Bíró Anna, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád megyei felelőse a vidékfejlesztési program aktuális lehetőségeinek témáját járta körbe, majd Zám Zalán, a Nógrád-cserháti vadgazdálkodási tájegység fővadásza tartott beszámolót a vidéki önkormányzatok és a vadásztársaságok kapcsolatáról. A konferencián ezután a hibrid és az elektromos autók jövője, illetve a kistelepülésekre gyakorolt hatásuk került terítékre, majd Fekete Zoltán, a VGÜ Nkft. ügyvezető igazgatója előadásával a társaság a szelektív hulladékgyűjtés vidéki jövőjébe nyerhetett bepillantást. A zárszó elhangzása előtt a falumegújítók találkozójának résztvevői egy kötetlen beszélgetésen tehették fel kérdéseiket Antal Andreának, a Magyar Államkincstár megyei igazgatójának a vidéki önkormányzatok és a Magyar Államkincstár kapcsolatáról.


Forrás: NOOL
Fotó: NOOL