A kistermelői lét nagy előnye, hogy nem kell mások hozzáállása vagy hiányosságai miatt idegeskedni. A Háztáji Hús- és Hentesáru tulajdonosa, Horváth Károly szívesen viccelődik azzal, hogy neki már csak egy munkahelyi vezetője van, a felesége, Györgyi. De mindketten tudják, hogy a családi gazdasággal járó feladatokon és felelősségen osztoznak, és az idáig vezető út egyáltalán nem volt könnyű.
A hentes végzettségű Horváth Károly gyerekkora óta az állatok közelében élt. Szülei a helyi téeszben dolgoztak, de otthon is mindig tartottak haszonállatot. Első munkahelyére, a lakóhelyéhez, a Baranya megyei Gerdéhez közeli vágóhídra a felesége is követte. Adminisztrátorként, bolti eladóként és takarítóként is dolgozott, a cég ugyanis a vágástól a feldolgozáson át az értékesítésig mindennel foglalkozott. Ők pedig meg is tanultak mindent. A papírmunkát a családi gazdaságban is Györgyi végzi, emellett a húsfeldogozásba is besegít a férjének. Károly foglalkozik az állatokkal, a piacra pedig állandó beosztás szerint, felváltva járnak.
Károly 13 évet húzott le a vágóhídon olyan odaadással, mintha az övé lett volna a kft. Időközben azonban egyre többet idegeskedtek a munkahelyi problémák, a folyamatosan növekvő terhek és mások hozzá nem értése miatt. Károly középvezetőként az alkalmazotti és tulajdonosi elégedetlenség, illetve elvárások kettős présébe szorult, ami nagyon megviselte.
Otthon régóta gondolkoztak, sőt, vitatkoztak is az önállósodáson, és amikor a felesége felmondott, néhány hónap múlva ő is eljött a vágóhídról, amely nem sokkal ez után végleg bezárt.
Károlyék döntésében az is szerepet játszott, hogy egyáltalán nem tetszett neki a tartósítószer-használat a húsfeldolgozásban. Azt mondta, „ne etessék tovább az embereket méreggel”, hanem készítsenek húsárut a nagyapák receptjei alapján. Só, bors, paprika, fokhagyma és elegendő idő az érleléshez – szerinte semmi másra nincs szükség a jó füstölt áruhoz. Sokan valami igazán finomat, különlegest akarnak készíteni, és éppen ezzel rontják el.
A marhák számára közel fél hektáron bekerítette a szomszédos telkeket, ahol az állatok egész nyáron tudnak legelni és hűsölni. A szomszédok pedig örülnek, hogy nem kell kaszálniuk.
Korábban is tartottak marhát és disznót leadásra, de az önállósodáskor elsősorban a feldolgozásra építettek. Mivel a szükséges feltételek teljesítéséhez nem volt tőkéjük, Károly sokat járt „maszekolni”, hogy előteremtse a minimálisan elegendő pénzt, amely hat évvel ezelőtt hárommillió forint volt. A házi feldolgozó helyiségek és a hűtőkamra csatornázását, burkolását saját kezűleg, családi segítséggel végezték. A gépeket használtan vették.
Előnyös volt, hogy a szakmában dolgoztak és széles ismeretségi körrel rendelkeztek. Lépésről lépésre haladtak, miként azóta is.
Az állományok létszáma nagyon eltérő a nyári és a téli időszakban, a hidegebb hónapokban ugyanis füstölt húsfélékre és tojásra is sokkal nagyobb a kereslet.
Az önállóság hátránya, hogy nem „csippan havonta a telefon” a fizetés érkezését jelezve, és sokkal előrelátóbban, tudatosabban kell bánni a pénzzel, hogy a termeléshez szükséges eszközök, anyagok mindig rendelkezésre álljanak. Nagyon nehéz volt bekerülni a termelői piacokra, hiszen a vásárlók bizalmatlanok, amíg nem ismerik a termékeket. A kóstoltatás másfél-két évig tartott, amely idő alatt boltokban is kínálták a termékeiket. Mindezt vállalniuk kellett, ha talpon akartak maradni. Mostanra azonban elmondhatják, hogy anyagilag legalább olyan szinten, viszont sokkal nyugodtabban élnek, mint hat éve, amikor még alkalmazottként dolgoztak.
A munka most is sok, hiszen Károly azt mondja, reggel kimegy az állatokhoz, azután csak azt veszi észre, hogy este lett. Mégis örömmel tölti el őket, amit csinálnak. „A legjobban az tetszik, hogy kiviszem az árut a piacra, a visszetérő vevők meg azt mondják, hogy ez olyan, mit amilyet a nagyapjuk csinált.”
Horváthék sertést és húsra tenyésztett keresztezett borjakat hizlalnak, emellett tojótyúkokat tartanak a családi gazdaságban.
Az állományok nagysága nagyon eltérő a nyári és a téli időszakban, a hidegebb hónapokban ugyanis füstölt húsfélékre és tojásra is sokkal nagyobb a kereslet.
„A legjobban az tetszik, hogy a visszatérő vevők azt mondják, hogy ez olyan, mint amilyet a nagyapjuk csinált.”
Károly korábban sokféle papagájt is tenyésztett, de látta, hogy abból nem fognak megélni, így a röpde hobbi maradt. Egy ideig szürke marhákat is tartottak, de nem tudtak melléjük más fajtát hozni, mivel igen agresszíven viselkedtek. Amikor pedig tavaly májusban megszöktek, fel is hagytak a tartásukkal.
A hat jószágot ugyanis annyira felbőszítette a szomszédok hangos mulatozása, hogy áttörtek a villanypásztoron és a tíz kilométerre lévő főútig szaladtak, ahol egy csárda mellett találtak rájuk. Akkor azonban még mindig olyan vadak voltak, hogy nem tudták hazahajtani őket. Csak a negyedik szakember vállalta el, hogy altató lövedékkel egyenként elkábítja őket, de addigra már egy vadász is készenlétben állt. Végül csörlővel húzták rá a kábult állatokat az utánfutóra.
A mentőakcióban számos ismerős és barát közreműködött, de a szakszerű kábítás így is több mint 100 ezer forintba került. Az eset után Károly részben digitalizálta a gazdaságot. Vett egy berendezést, amely sms-t küld neki, ha elszakad a villanypásztor.
Foglalkozott mangalicával is, de ezek után is sokat szaladgált. Drága a vasanyag, ami kell a biztonságos karámhoz, de még nem mondott le végleg a fajtáról.
Györgyi nagyon régóta szeretett volna emut, ezért néhány hete hozott neki hármat. Ha beválnak, lehet, hogy a jövőben emukolbászt és -sonkát is készítenek.
A termékfejlesztésben korábbi élelmiszer-technológus főnökasszonya is besegített, de a legnagyobb tapasztalatot az jelentette, hogy 15 évig böllérkedett házi disznóvágásokon. Megfigyelte, mi kell az embereknek. Nagyon erős kolbászt például csak akkor készít, ha kifejezetten kérik.
Anyagilag legalább olyan szinten, viszont sokkal nyugodtabban élnek, mint hat éve, amikor még alkalmazottként dolgoztak.
A marhák számára közel fél hektáron bekerítette a szomszédos telkeket, ahol egész nyáron legelni és hűsölni tudnak. A szomszédok pedig örülnek, hogy nem kell kaszálniuk.
Mivel földjük nincs, a szénát és a takarmányt vásárolják.
A zöldségesektől összegyűjtik a maradékot a piacon, a moslékot azonban nem fogadják el, mivel Károly szerint nem ér annyit az egész. Ha nem kapnak az állatok kellő mennyiségű fehérjét, lassan nőnek meg, a gyenge minőségű takarmányt pedig a hús ízén is megérezni.
Károly szeretne a jelenlegi állatlétszám duplájával gazdálkodni, ami nagyjából 500 tojót, 15 borjút és 140 hízót jelentene. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a kisebbik fia, aki jelenleg mezőgazdasági iskolát végez, átvegye az állatok körüli tennivalókat. Bár Károly nagyon szeret az állatai között lenni, és fontosnak tartja, hogy jól érezzék magukat, örülne, ha már a csak feldolgozásra kellene koncentrálnia.
Forrás: Kistermelők Lapja
Fotó: Kistermelők Lapja