„Kacskaringós út vezetett minket a homoktövisig” – interjú az ESBANA garden magyar márkát megálmodó házaspárral

majort
2022. 08. 09., k – 07:15

Zsiros Tünde és Kiss Attila vállalkozásának, az ESBANA garden termékeinek meghatározó alapanyaga a homoktövis. A homoktövis bokor sűrű ágai és éles, hegyes tüskéi mintha csak arra jöttek volna létre, hogy megvédjék a szuperélelmiszerként számon tartott, narancssárga színű bogyókat. A számos jótékony hatással rendelkező homoktövist azonban nem lehetetlen megszelídíteni.


Hosszú út vezetett el odáig, hogy Tünde és Attila mára már saját ültetvényükön termesztik a homoktövist, ahol ellenőrzött ökológiai gazdálkodást folytatnak, amivel garantálni tudják a homoktövis kiváló minőségét.


Tünde édesapja közel 30 éve mezőgazdasági vállalkozóként, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik. Gyerekként úgy gondolta, hogy neki aztán biztosan semmi köze nem lesz a földekhez. Hiszen amikor más gyerekek nyáron pihentek, ő a testvéreivel akkor is hajnalban kelt és ment ki dolgozni, segíteni a földeken, ahol mindig akadt munka bőven. Az élet és a sors útjai azonban kifürkészhetetlenek, mi sem bizonyítja jobban, hogy férjével, Attilával végül mégis hasonló területen találták meg azt, amiben kiteljesedhetnek.


„Attila egy multinál, létesítményüzemeltetéssel foglalkozik, én könyvelőként dolgozom. Megismerkedésünk után szerettünk volna valahova befektetni a pénzünket, így jött az ötlet, hogy felvásároljuk azokat a földeket, amiket édesapám bérelt. A föld mai napig jó és értékálló befektetés.” – meséli Tündi.


Bár a szántóföldi termesztés és a mezőgazdaság egyiküket se vonzotta, egy kertészet üzemeltetésében azonban mindketten láttak fantáziát. Így először Attila végezte el az ehhez szükséges képzéseket, aranykalászos gazda, majd Tündivel együtt mezőgazdasági technikusok lettek. A képzések megszerzése feltétele volt annak, hogy indulhassanak a fiatal gazda pályázaton, amit 2015-ben és 2017-ben mindketten el is nyertek. Ebből aztán újabb földeket tudtak vásárolni.


Belevetették magukat a kutatásba, hogy milyen növénnyel ültessék be az egyre bővülő földterületeiket. Ekkor még nem vették számításba, hogy akár homoktövis bokrokat is telepíthetnének.


„Kezdetben a dión és a bodzán gondolkodtunk. Felkutattuk az ország legismertebb és legsikeresebb szakértőit, hogy tőlük tanulhassunk az adott növényről. Végül a pro és kontra érveket is figyelembe véve mindkettőt elvetettük.” – emlékszik vissza Attila.


Egy felmérés során hívták fel a figyelmüket arra, hogy földjeik alkalmasak lennének homoktövis termesztésére, ami 2014 környékén hazánkban még egyáltalán nem volt annyira felkapott. Viszont az már akkor is tudható volt, hogy a homoktövis mennyire sokoldalúan felhasználható növény és hogy milyen sok féle terméket lehet belőle készíteni, hiszen szinte minden része feldolgozható. Hosszú átbeszélt éjszakák, tervezés és ötletelés után végül meghozták a döntést, ami az ESBANA garden megszületéshez vezetett.


„ A homoktövis ágai jók tüzelőanyagnak, leveléből, héjából teát lehet készíteni, magjából pedig olajat. Mivel akkortájt még szinte csak homoktövis velőként értékesítették néhányan, ezért megláttuk benne a piaci potenciált. Megnéztünk jó néhány ültetvényt, még Németországba is elutaztunk. Komoly kutatómunka alapján döntöttük el, hogy végül a homoktövis melyik fajtáját ültessük.” – tette hozzá Attila.


A teszt jelleggel ültetett növények után végül belevágtak és hathektárnyi földjükre telepítettek homoktövist, amit 2021-ben újabb négyhektárnyi követett.


„A homoktövis bogyó önmagában is ehető, de élvezeti értéke nem túl magas, köszönhető ez annak, hogy rettentően savanyú. Több fajtája is létezik, mi az egyik legkedveltebb fajtát, a habego-t termesztjük. Ennek magasabb az olajtartalma a többinél, élénk narancssárga színű és nagyobb a bogyója, valamivel édeskésebb az íze.” – fogalmazott Attila.


A siker kulcsa a magas minőségben és a fejlődésben rejlik


„Az ESBANA márkanév a gyermekeink, Eszter, Barnabás és Nándor neveiből született. A homoktövis cserjének 3-4 év kell, mire termőre fordul. Az új hajtásokon, amit éppen hoz, csak a rákövetkező évben lesz termés. Az ESBANA garden is úgy növekszik, fejlődik évről évre, akár csak a gyermekeink.” – meséli Tünde.


A mára már kiépített és jól működő kapcsolatok révén gördülékenyen folyik az ESBANA garden bio és prémium minősítésű termékeinek előállítása. Felügyelt üzemi környezetben, ahol a feldolgozás kíméletes technológiával készül. Így a gyümölcsökben fellelhető beltartalmi értékek nem sérülnek, jobban koncentrálódnak a termékekben. Folyamatosan dolgoznak az új termékek fejlesztésein, és a közeljövőben saját töltőgép vásárlását is tervezik.


Homoktövis lekvár és homoktövis hús liszt


„A későbbiekben a velőzés folyamatától kezdve mindent mi szeretnénk majd csinálni, nagy álmunk, hogy legyen egy saját hűtőkamránk. Ugyanis a szüret során lemetszett ágakat le kell fagyasztani és a bogyókat csak ezután verik le róla, innentől indul a tényleges feldolgozás.” – mondta Tünde.


„Jelenlegi termékkínálatunk igazán színes. És ez nem csak az egyedi csomagolásnak köszönhető. Különböző lekvárok, gyümölcslé, szörp, chutney, homoktövis hús és magliszt is megtalálható a kínálatunkban, amelyek a webáruházunkon kívül számos viszonteladó partnerünknél is beszerezhetők. Törekszünk arra, hogy saját receptek alapján finom, ízletes, krémesebb és könnyedebb ízeket alkossunk, természetes és egészséges összetevőkből. A Biokontroll Kft. által minősített termékeink 82-83%-os gyümölcstartalmúak. Termékeink cukormentesek, vegán és gluténmentesek, nem tartalmaznak hozzáadott cukrot és tartósítószert.”- tette hozzá Tünde.


Rengeteg tervük van még a jövőre nézve, amelyekben egy biztosan állandó: mindnek a homoktövis áll a középpontjában. Újdonságaikat én is izgatottan várom, addig viszont örömmel fogyasztom a jelenlegi termékeiket, amit jó szívvel ajánlok nektek is.


Forrás: gastrotherapy.hu
Fotó: esbana.eu