Zárul a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka

majort
2022. 05. 07., szo – 08:11

A Fejér megyei Óbarokon tartott faültetéssel végéhez ért az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program második üteme. A napokban a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szakemberei az utolsó 10 ezer fő alatti településekre is kiszállítják az elültetendő fákat, amelyek még a nyári meleg beköszönte előtt a földbe kerülnek.


Zambó Péter az ünnepélyes ültetés előtt kiemelte, hogy a magyar kormány az elmúlt évtizedben elkötelezetten kiállt az erdők megőrzése és a fával borított területek gyarapítása mellett. Hozzátette: nemcsak beszéltek a klímaváltozás lehetséges megoldásairól, hanem konkrétan, a legkisebb településeket sem kihagyva cselekedtek, hiszen célul tűzték ki, hogy 2030-ra 27 százalékra fogják növelni az ország fával borított területeinek nagyságát. Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a Településfásítási Program, hiszen két év alatt az ország 10 ezer fő alatti településeinek közel felében sikerült elültetni minimum 10, de a legtöbb helyen 30 sorfát. Így összesen 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfa elültetésére került sor- tette hozzá.


Az Agrárminisztériumnak fontos partnere volt ebben a munkában a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az Országos Erdészeti Egyesület, akik szakértő módon koordinálták a fásítás lebonyolítását, valamint külön említést tett a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. dolgozóiról is, akik gondoskodtak a fák neveléséről és szállításáról.


Az államtitkár jelezte, hogy a legtöbb fát, több mint 3600 darabot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ültették, összesen 132 településen. A legkisebb településekre is jutott fa, hiszen 8 olyan település is sikerrel csatlakozott a programhoz, ahol kevesebb, mint ötvenen élnek- közölte.


Zambó Péter beszélt a Vidékfejlesztési Program kapcsán elindított erdősítési támogatásról is, melynek köszönhetően az elmúlt két évben 42 ezer hektárt új erdő telepítésére pályáztak a gazdák.


Az államtitkár kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium Országfásítási Programja több szervezetre is inspirálóan hatott, közülük a MOL-Új Európa Alapítvány március 1-jén indította el a Neked Zöldül programsorozatot, amelynek első fázisában több ezer sorfát ajánlott fel a 10 ezer fő feletti települések számára. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az igénylési folyamat már elkezdődött, ahol a regisztrált városok kiválaszthatják az ősszel ültetendő fajokat.


Tessely Zoltán országgyűlési képviselő megemlítette, hogy a Településfásítási Programnak köszönhetően 1335 fával gyarapodott Fejér megye, ebből Óbarok 25 fát nyert el.

   
Mészáros Kartal Óbarok polgármestere elmondta, hogy a fákat a Magyar Falu Program kapcsán felújított helyi óvoda udvarán fogják elültetni. 


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda