Az Esprit projekt hazai állomásán nemzetközi vendégek látogattak hozzánk

majort
2021. 10. 29., p – 12:14

Az ESPRIT nemzetközi tanulmányút-sorozat negyedik állomása Magyarország volt, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben töltöttek a program résztvevői három napot. A program célja a Leader HACS-ok munkájának megismerése, jó gyakorlatok gyűjtése volt.

A tapasztalatok átadásával segítséget nyújthattunk egymásnak, természetesen adaptálva azokat az adott ország adottságaihoz és lehetőségeihez. Az ESPRIT projekt megvalósítása részben ERASMUS+ forrásból történik.

A projektben öt ország vesz részt: Franciaország, Románia, Spanyolország, Észtország és Magyarország. 2020 elején Észtország, 2021 júniusában Spanyolország és 2021. szeptember elején Románia volt házigazdája a nemzetközi találkozónak. Október 18-20. között a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelősei vezették körbe a három országból érkezett kollegákat az MNVH nemzetközi referense kíséretében.

Kilenc vendég érkezett a négy ország képviseletében a találkozóra, akik közül már vasárnap megérkezett az első két delegáció, majd román szomszédaink ketten érkeztek Tekucsból, a két észt résztvevő pedig másnap csatlakozott a csoporthoz.

A háromnapos tréning alatt jártak a Tisza tavi ökocentrumban, találkoztak Átány polgármesterével, aki bemutatta a pályázati forrásokból felújított Kakas faluházat, egy autentikus régi paraszt portát és elmondta annak történetét. Ezután megvendégelte a delegációt a közösségi konyhán, ahol helyben termett és előkészített termékekből főznek naponta 400 főre. Ebéd után betekintést nyertünk az Aranykalász tésztagyár tevékenységébe is.

A délután folyamán az egerszalóki barlanglakásokat néztük meg, ahol az eredeti kiállításon túl számos fejlesztést tekinthettek meg vendégeink: barlangmozit és szabadtéri színpadot is kialakítottak, valamint egy kis füvészkertet is létrehozott ott az önkormányzat. Meglátogattuk a település és a környék természetes kuriózumát, a sódombot is. Ennek különlegessége, hogy a termálvíz felszínre kerülése és hirtelen lehűlése során alakult ki, amelyhez hasonló Egerszalókon kívül a világon csak Yellow Stone Nemzeti Parkban és Törökországban található.

Másnap tovább utaztunk a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Az Országos Kéktúra útvonalán fekvő Gömörszőlősön kezdtük a napot, ahol az ökologikus gazdálkodással foglalkozók által jól ismert Gyulai Iván tartott egy rövid előadást az ökofalu- koncepcióról, majd körbevezette csoportunkat a településen. Ezt követően a kis helyi termék bolt és kávézó teraszán saját készítésű szörpökből kaphattunk kóstolót.

Bódvarákón az Esztramos Hegy Kalandtúra Egyesület vezetőivel jártunk a Rákóczi- barlangban, amely teljesen elvarázsolta a vendégeket, végül az Irotai EcoLodge ökoszállást látogattuk meg, ami valóban egy karbonsemleges luxus vendégház a nyugalom szigetén, öntisztuló medencével, napkollektorokkal és saját szennyvíztisztító rendszerrel felszerelve. Az este folyamán a szuhafői Kocsis Vendégházban szálltunk meg, ahol a magyar konyha gasztronómiai különlegességeit tálalták fel a nemzetközi csoportnak. Másnap körülvezetett bennünket a tulajdonos vállalkozásában, aki a szarvasmarha telepén Jersey teheneket tart. Bemutatta, hogyan kezdte el gyártani a tejérzékenységben szenvedők által is fogyasztható „szuper tejet”, illetve megmutatta boros pincéjét és szép tágas rendezvénytermét, mely esküvői helyszínül is szolgál.

Ebéd előtt ellátogattunk Trizsre, ahol helyi asszonyok részvételével megalakult a szociális szövetkezet, melyben lekvárokat és szörpöket készítenek, hogy a közfoglalkoztatás mellett egyéb bevételre is szert tehessenek. A település jelenlegi polgármestere is az alapító tagok közé tartozik. Ma már olyan sikeresek, hogy nem szorulnak közfoglalkoztatásra, hanem mindannyian ebben a vállalkozásban dolgozhatnak.

Utolsó kirándulásunk Szendrőre vezetett, ahol a polgármesterrel és Borsod-Torna-Gömör Egyesület Leader szervezet vezetőjével találkoztunk a VégreVár projekt helyszínén. Az elnök asszony bemutatta fejlesztéseiket, köztük egy applikációt és a városban épült makett tornyot, amely az egykori vár méretpontos makettje. Végül felmentünk a kilátóba, amely az eredeti vár helyszínére épült és csodás naplementében gyönyörködhettünk.

A helyszíni látogatásokat követően transznacionális megbeszélés keretében a résztvevők megvitatták tapasztalataikat. A projektek közül a Trizsi Ízek manufaktúra sikertörténete tetszett partnereinknek a legjobban. A résztvevő országok képviselői elmondták, hogy hazájukban gyakoribb a szociális szövetkezetek támogatása, mint például a kisvállalkozóké, vagy egyéni vállalkozóké.

A visszajelzések, melyeket a vendégeinktől kaptunk, azt mutatták, hogy szakmailag hasznosan telt a pár nap számukra is és mindannyian feltöltődve tértünk haza.

Novemberben Franciaországban, Troyesben kerül megrendezésre az ESPRIT projekt zárórendezvénye.

Szerzők: Németh Tímea Nemzetközi Referens és Tóth Ágnes Területi Felelős
Fotó: MNVH