A Homokhátság részét alkotó fülöpházi buckavidék hazánk egyik legérdekesebb tájegysége, a Kiskunsági Nemzati Park része. A Duna-Tisza közi száraz, félsivatagra emlékeztető terület egyedülálló értéket képvisel nem csak magyarországi, hanem közép-európai viszonylatban is. Sokan úgy gondolják, a magashegységek hóborította gleccserei és a sziklás tengerpartok merész formái után a síkvidékek egyáltalán nem tartogatnak meglepetéseket. Dőljünk hátra és hagyjuk, hogy Fülöpházi-buckavidék rácáfoljon erre az állításra.
A magashegységek és vízpartok világához képest a síkvidékeket többnyire monoton és unalmas tájegységekként szokás elkönyvelni, tegyük hozzá, hogy teljesen igaztalanul. Magyarország a változatos földtörténeti múltjának köszönhetően számos olyan síkvidéki természetföldrajzi kinccsel rendelkezik, amelyek európai viszonylatban is egyedülállónak számítanak.
Ha valakinek képaláírás és kommentár nélkül megmutatjuk a Fülöpháza határában felmagasodó homokdűnékről készített felvételeket, bizonyos, hogy elsőként nem Magyarország, hanem a Szahara fog eszébe jutni e képek láttán. Pedig a forró dél-tunéziai sivatagi vidéket megidéző fotók nem Észak-Afrikában, hanem a Budapesttől mindössze egyórás autóútra fekvő Kiskunsági Nemzeti Park területén, a messze földön híres Homokhátságról készültek.
Közép-Európa legnagyobb, 7 400 km2 kiterjedésű homokvidékének középső régiójában található hazánk egyik legérdekesebb természetföldrajzi formációja, a Homokhátság, vagy fülöpházi buckavidék.
A buckák jelentős részét már ellepi a homoki gyep, ám a futóhomok még mindig utat talál magának.
Az 1975-ben Magyarországon másodikként megalapított Kiskunsági Nemzeti Park területén húzódó Duna-Tisza közi Homokhátság, amely nagyobb részt kötött, kisebb részben pedig a Szahara világát idéző mozgó homokbuckákból áll, a maga nemében páratlan természetföldrajzi tájegységnek számít nem csak hazai, hanem európai viszonylatban is.
E terület egyedülálló természeti értékét felismerve, az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánította a fülöpházi buckavidéket.
A Homokhátság története egészen a pleisztocén kor derekáig nyúlik vissza. Mintegy 1,3 -1,2 millió éve indult meg az ős-Duna intenzív hordalékkúp építése, amelynek hátterében a Visegrádi-szoros, illetve a dél-alföldi süllyedék kialakulása állt.
Máig nem teljesen világos, hogy a Duna mikor kezdte meg a Kárpát-medencét is átszelő, és a Fekete-tengerig tartó hosszú vándorútját. A geológiai bizonyítékok szerint az ős-Duna 4-5 millió éve, a korai pliocén kor hajnalán jelent meg a Kárpát- medencében. A pleisztocén korban az ős-Duna üledéke a délkeleti irányban tölcsérszerűen kiterjedő délalföldi depressziót (megsüllyedt területet) töltötte fel, zömében homokkal, és felszín alatti kavicsrétegekkel. Az itt lerakott vastag homokos üledékből az utolsó nagy eljegesedési periódus, a mintegy 120 ezer éve elkezdődött Würm-glaciális idején alakult ki a futóhomok, a Kárpát-medencére kiterjedő száraz és hideg tundra-éghajlatnak, illetve a rendkívül erős szeleknek köszönhetően. Ekkor jöttek létre azok a közepes és nagyméretű homokformák, az úgynevezett akkumulációs vagy felhalmozott homokmezők, amelyekből a Würm végére kialakult a kiskunsági Homokhátság.
A mintegy 12 ezer éve véget ért Würm-glaciális után sok-sok ezer évig teljesen megszűnt a homok mozgása, és ez tette lehetővé a növényzet számára a homokvidék meghódítását, megkötését. A homok mozgása csak a 18. illetve a 19. században indult meg ismét antropogén, emberi tényezőknek köszönhetően. A futóhomok megkötését célzó növényzettelepítés ellenére a dűnék vándorlása jóval kisebb mértékben ugyan, de napjainkban is folytatódik. Ennek köszönhetően élvezhetjük Fülöpháza környékén a mozgó homokbuckák, a magyar „mini Szahara" különleges és csodaszép látványát.
A Homokhátság felszínét úgynevezett lepelhomok-síkságok, tagolt, nagyobb részében kötött, ám kisebb részt még most is mozgó, növényzet nélküli, vagy csak szegényes növényzettel rendelkező homokbucka vonulatok változatos formakincse jellemzi.
A buckavonulatok közötti eróziós eredetű mélyedések jellegzetes formációi az egykori szikes tavak által hátrahagyott sziksós platók is. A homoki hátság buckái alig néhányszor tíz méterrel magasodnak a Duna illetve Tisza-völgy fölé. A buckák tájolása megfelel az itt uralkodó északnyugat-délkeleti széliránynak.
A homokbuckák legszebb és szinte teljesen érintetlen, éppen ezért szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló vonulata Fülöpháza határában húzódik, amelyek összesen 1992 hektárnyi területet fednek.
E buckák jelentős részét nyílt homoki gyepek fedik, de még mindig akadnak – igaz, egyre kisebb számban – tiszta homokból álló vándorló dűnék is.
E vidék jellegzetes növényzetéből érdemes még megemlíteni a homoki varjúhájat a nyár derekán, virító kék szamárkenyeret, valamint a szúrós terméséről ismert királydinnyét is.
A száraz pusztaság állatvilágából az ízeltlábúak rendelkeznek a legnagyobb fajgazdagsággal. Figyelmes szemlélődéssel felfedezhetjük az igen ritka és védett közönséges hangyaleső lárváinak homokba ásott tölcsérszerű csapdáit csakúgy, mint a forró és gyorsan kiszáradó homok körülményeihez alkalmazkodott sáskafélék és pókok példányait. A kiskunsági Szaharában tett felfedezőutunkon megfigyelhetjük a zöld-, illetve a homoki gyíkok forró homokon sütkérező egyedeit is.
A homokvidék madárvilágának legszebb képviselője a sajnos ma már rendkívül ritka búbos banka valamint az utóbbi időkben örvendetes módon ismét egyre gyakrabban látható színpompás gyurgyalag.
Nyáridőben ugyanúgy érdemes felkészülnünk a homokvidék felderítésére, mintha csak egy észak-afrikai sivatagi túrának vágnánk neki.
Forrás: origo.hu, knp.hu
Fotó: origo.hu