Nagy István: A kormány célja a járvány helyzet után is a helyi termelők erősítése

majort
2021. 05. 04., k – 13:49

Nagy István az üllői piac ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy a kormány 2012-ben a helyi gazdaságok élénkítésre vezette be a termelői piac fogalmát és támogatta a piacok kialakítását, így 2020-ra csaknem a háromszorosára emelkedett a piacok száma. 2012-ben 117, míg tavaly év végén már 324 termelői piac működött az országban - tette hozzá.


Közölte, a helyi termelői piacok fejlődéséhez hatékonyan hozzájárult a vidékfejlesztési program, amelynek keretében az elmúlt időszakban 165 kérelmező jutott több mint 6 milliárd forint fejlesztési forráshoz.


Elmondta, az Agrárminisztérium tavaly meghirdette az 5,5 milliárd forint keretösszegű, a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeinek stabilizálását szolgáló új beruházási pályázati csomagját, amely keretet adott a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztési pályázati felhívásának. 


A pályázatok célja a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítése és a helyi gazdaságok, termelők további erősítése.
A piacátadó ünnepségen jelen volt Szűcs Lajos (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője és Kissné Szabó Katalin, Üllő polgármestere. A piac csaknem 500 millió forintból valósult meg, 150 millió forintos állami támogatással.

Forrás: MTI