A leginnovatívabb magyar termékek a SIAL Párizson

majort
2024. 10. 22., k – 10:44

Hazai halból készült, extra proteintartalmú halchips, sárgabarackmaglisztből készült csokoládé, gyömbérrel ízesített almaszirom, hagyományos, ám extra gyorsan kifőzhető száraztészta is szerepel az Agrármarketing Centrum közösségi standjain megjelenő kiállítók legizgalmasabb termékei között a SIAL Párizs kiállításon.

A kétévente megrendezett esemény több mint öt évtizede az élelmiszeripari szektor legtekintélyesebb szakmai seregszemléje. Az Agrármarketing Centrum közösségi standjain huszonhat hazai kiállító kínálja exportképes termékeit a szakmai látogatóknak, beszerzőknek. A magyar termékek egyre növekvő elismerését az is mutatja, hogy négy készítményt is beválogattak a kiállítás ideje alatt zajló leginnovatívabb termékek versenyébe, az Innovation Awards-ba.

Az élelmiszer szektor a napokban Párizsra figyel, hiszen 2024. október 19-23. között a fények városa ad otthont a világ egyik legjelentősebb ágazati eseményének. A kétévente, csaknem 7500 kiállítót vonzó szakmai találkozón az Agrármarketing Centrum összesen 264 négyzetméteren, három standon, huszonhat kiállító részvételével jelenik meg, köztük a Hungarian Food Business Programmal. A standokat meglátogatta Habsburg György, Magyarország párizsi nagykövete is, akinek a Társaság ügyvezetője, Ondré Péter mutatta be a magyar részvételt.

A kínált termékek köre rendkívül széleskörű, ráadásul az élelmiszeripari trendek változását olyannyira követik a magyar élelmiszeripari cégek, hogy ezúttal négy készítményt is beválogattak a kiállítás ideje alatt zajló, leginnovatívabb termékeket mustráló „Innovation Awards” versenybe. Ezek között olyan különlegességekre lelhetnek az újdonságokra nyitott beszerzők és importőrök, mint a Panarini Kft. teljes mértékben magyar tenyésztésű afrikai harcsából, illetve tokhalból, különleges eljárással készült halchips csemegéje, amelynek most kezdődik Magyarországon a piacra történő bevezetése. Szintén beválogatták a versenybe a Grapoila Kft. sárgabarackmagliszt alapú csokoládéját, amely a maga nemében egyedülálló újítás, ráadásul az íze is kitűnő. Az aszalványokat, magvakat, egészséges snack-eket kínáló Nobilis Zrt. két terméke is szerepel az Innovation Awards válogatásában, a gyömbéres ízesítésű almaszirom, illetve a kurkumás, citromos, étcsokoládéba mártott mandula is az ínyencek kedvence lehet.

Más érdekességeket is találhatnak azonban a magyar termékekre éhes beszerzők. Az elfoglalt háziasszonyok kedvence lehet például a hagyományos összetevőkből álló, ám egy gyártástechnológiai újítás miatt mindössze három perc alatt kifőzhető száraztészta. Szintén kuriózum a kifejezetten háziállatok számára összeállított hidegen sajtolt olajkeverék, amellyel a kedvencek vitaminpótlásáról is gondoskodhat a gazdi. A termékek körét sokáig lehetne sorolni, a gyógytea keverékektől a különböző mézekig, a péksüteményektől a konzervekig. Külön standon mutatkoznak be a fagyasztott termékek forgalmazói, ahol a különböző mélyhűtött zöldségek és gyümölcsök mellett nyúlhúsból, pulykahúsból készült termékeket, valamint félkész, mélyhűtött gombócokat is kínálnak.

A kiállítás ideje alatt az Agrármarketing Centrum élelmiszer exportfejlesztési üzletága, a Hungarian Food Business Program is folyamatosan regisztrálja a beszerzőket. A magyar standra ellátogatott Martine Foulloy, a francia Set Up Partners vezetője, aki több mint húsz éve foglalkozik üzletfejlesztéssel. A standlátogatás során ígéretes tárgyalásokat folytatott a hazai kiállítókkal arról, hogy mely magyar termékek lehetnek esélyesek a francia piacra történő belépésre.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Török Gergely, Agrármarketing Centrum
Fotó: Agrármarketing Centrum