Múzeumposta nyílik Mártélyon

majort
2024. 10. 19., szo – 09:09

Zajlik a munka Mártélyon, a Csete-házban és az előtte lévő téren, ahol néhány hét múlva már múzeumposta működik. Az épületen belül a Postakürt Alapítvány dolgozik, az önkormányzat pedig hozzálátott a múzeumposta előtti szabad tér sétánnyá alakításához.

A Postakürt Alapítvány az országban másodikként Mártélyon alakít ki ilyen intézményt, a múzeumposta kettő az egyben, múzeum is és posta is egyszerre.

Múzeumposta: elsőként Hollóházán nyitott

Olyan posta lesz, ahol a betérők nemcsak levelet, csomagot vagy csekket adhatnak fel, a magyarországi postaszolgáltatás múltjával is megismerkedhetnek. Az első ilyen múzeumpostát egyébként Hollókőn alakította ki az alapítvány. A mártélyi helyszín a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas okleveles építészmérnök, akadémikus, Csete György által tervezett egyik ház lesz.

A téren sétányt alakítanak ki

A múzeumposta előtti tér felújítását, átalakítását a mártélyi önkormányzat vállalta magára. Már itt is elkezdődött a munka. Sétányt építenek, padokat helyeznek majd ki, megoldják a tér közvilágítását is. Az alapítvány egy hajdani postaautót is kiállít az új téren.

A település vezetése már megvásárolt egy másik Csete-házat, ahol korábban a takarékszövetkezet működött. Ott cukrászdát alakítanak ki terasszal. A főtér így megduplázódik és új funkciókat is kap.

Novemberben már működik

Ambrus István lapunknak elmondta, párhuzamosan zajlik a munka a leendő múzeumpostában és a főtéren. A terveik szerint már október végére készen lesznek. A Postakürt Alapítvány úgy tervezi, november elején egyhetes próbaüzemet indítanak, a második héten pedig már „beélesítik” a szolgáltatást.

 

Forrás: Délmagyar
Fotó:- Délmagyar/ Kovács Erika