Helyi fejlesztések támogatása – Autómosó

majort
2024. 10. 19., szo – 09:08

Simondán Csaba Almáskamaráson él, 1997-ben kezdte meg egyéni vállalkozói tevékenységét, kisgépekkel kezdett foglalkozni a településen. De túlnőte a települését, Medgyesegyházán is nyitott fióktelepet, ott is forgalmazni kezdett kisgépeket. Szerette volna vállalkozói tevékenységét új dolgokkal is fejleszteni, ezért kereste a lehetőségeket és a forrásokat az ötlete megvalósításához.

Elképzeléséhez jó lehetőséget adott a KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-49-14-17 kódszámú, Helyi fejlesztések támogatása című felhívás. Kérelemmel fordult az egyesülethez, amelyben megfogalmazta, hogy Mezőhegyesen szeretne beindítani egy hiánypótló beruházást, egy autó mosót, amelyhez uniós támogatást is szeretne igénybe venni. Elsősorban az eszközök beszerzéséhez kért segítséget, a megvásárolt eszközök/gépek/termékek nagyban hozzásegítenék az önálló, élet- és versenyképes vállalkozás kialakításához, stabilizálni tudnák az alkalmazottai hosszútávú foglalkoztatását. A támogatásnál pedig vállalta, hogy energia és víztakarékos berendezés vásárlásával a környezetvédelmi normák betartása mellett jön létre egy új hiánypótló szolgáltatás.

A LEADER egyesület pozitív elbírálásának köszönhetően sikerült támogatást szereznie az autómosó több új gépéhez is. Beszerzésre került egy autómosó alapgép, pénzautomatika vezérlőszekrény, memóriakulcs feltöltő készülék, fagyvédelmi vízforgató, fordított ozmózisos modul, hálózati nyomásfokozó, porszívóberendezés, szerszámkészlet és 3 darab pénzautomatika vezérlőszekrény.

A projekt megvalósítása, a vásárolt eszközök, valamint az új szolgáltatás bevezetése a biztonságosabb, több lábon álló jövedelemszerzést tud biztosítani számára, Magyarország egyik legelmaradottabb térségében. Mezőhegyesen pedig elérhetővé vált egy olyan szolgáltatás, amiért eddig más településekig kellett elautózni. A LEADER források jó lehetőséget adnak ezekben a térségekben induló beruházásokhoz vagy kisléptékű fejlesztésekhez. Érdemes figyelni a szervezetek kiírásait, egyeztetni velük a fejlesztési elképzeléseiket, a sok sikeres történet is azt bizonyítja, hogy nagyon sok ötlet jött már létre a LEADER források támogatásával.

 

Szerző: Brlázs Róbert
Fotó: Brlázs Róbert