Makón és környékén hajdanán számos család termesztette a magyar konyha fontos alapanyagát, a hagymát. Ezeknek a családoknak az emlékét őrzi a „makói falumúzeum” egyik jellegzetes háza. A hagymásház mellett több különleges építmény is sétára csábít a József Attila Múzeum udvarán.
Makó számos dologról nevezetes. Henry Ford legendás mérnöke, a makói Galamb József előkelő helyet foglal el a híres magyar személyiségek panteonjában. A város irodalmi és képzőművészeti hagyatéka tekintélyt parancsoló, jeles költők, festőművészek és írók éltek itt. Közülük talán a legismertebb József Attila kötődése a városhoz. A poéta itt ismerkedett meg gimnáziumi tanulmányai alatt Juhász Gyulával, aki támogatta és bátorította József Attilát, segítette költészetének kibontakozását.
Tóth Ferenc legendás múzeumigazgató, a „legmakaibb makai” az 1970-es években egy szabadtéri múzeumot álmodott a városba. A helytörténész javaslatára a város szívében, a József Attila Múzeum udvarán és annak közvetlen környezetében épültek fel a régi parasztházak. Két üres telket nyitottak össze, így kaptak méltó helyet a vidék jellegzetes népi építészeti emlékei. A falusi hangulatot idéző bemutatóhely hivatalosan nem skanzen, mert nem önálló szabadtéri néprajzi múzeum, ennek ellenére a vidék elragadó kulturális kincse.
Makón több különleges építményt emeltek a múzeumban, melyek közül a putri az első udvaron kapott helyet.
Ez egy nagyon egyszerű építmény. Még az egykori cigány vajda, Sztojkó Antal irányításával építették fel. A putri egy padlás nélküli kisebb ház volt, melyben a hosszgerenda egyszerre szelemen és mestergerenda is. Erre helyezték el a kis gerendákat és a szarufákat, majd nádréteget borítottak, azt lekötözték, végül ponyvás sárral tapasztották – mesélte Szikszai Zsuzsanna a Sokszínű vidéknek.
A József Attila Múzeum igazgatója szerint a Makón a Honvéd városrészben még a hetvenes években is álltak ilyen kétosztatú épületek, melyeknek a tetejét náddal borították, de később cserépfedést is tettek rá, hogy tartósabb legyen.
A skanzen udvarán álló putrit 1980-ban építették. A földes padozatú, aprócska ablakokkal rendelkező putrit 2019-ben egy állandó kiállítással élesztettek újjá, azok a használati tárgyak kaptak helyet a falai között, amiket a hatvanas-hetvenes években a Honvéd városrészben még használhattak.
A putri elnevezés általában pejoratív értelmű, „romos, rossz állapotban lévő” házakat szoktak ezzel a kifejezéssel illetni, ezzel szemben ezeket a hajlékokat rendben tartották, tapasztották, minden évben kimeszelték. Egyszerű családok, tisztes szegénységben tudtak benne élni. Nemcsak a cigányság épülete volt, hanem a kisebb földterületet birtokló földműves vagy hagymakertész családok is laktak putriban.
A makói skanzen putrijának berendezési tárgyai között az 1930-as, negyvenes évek, majd a háború utáni iparosodás termékei láthatók. Bádog bögrék, kemény cserépből készült tálak, bádog kék kanták sorakoznak, olyan tárgyak, amiket meg tudtak venni a vásárokban.
A putri mögött három különös építmény áll, mindhárom eredeti példány. A gabonáskasok közül kettő – egy apátfalvi és egy makói – Tóth Ferenc gyűjtése alapján állt 2019-ig a skanzenben. Ekkor Csanádpalotáról hoztak egy eredetileg a királyhegyesi pusztában álló gabonáskast, ami jóval nagyobb, mint a két másik szerkezet. A szántalpas gabonáskast úgy állították fel a lakóházzal szemben, hogy mindig szem előtt legyen.
A különleges kasokban általában kukoricát, búzát tartottak, búzás, kukoricás, lisztes kasnak is nevezték őket. Szántalpra épültek, fölül koszorúgerendával. Ezek furatában függőleges karókat helyeztek, amibe gerendákat csapoltak, a vázrendszert pedig vesszővel befonták. Ez volt a paticsfal. A nyeregtetős kis építményt náddal, zsindellyel, később cseréppel borították.
A góréval ellentétben ezeket sohasem helyezték magas lábra, alatta ólat sem készítettek, négy sarka alá viszont köveket tettek. A gabonáskasok a török kort idézik, amikor gyorsan el kellett menekülni a nádasokba vagy a lápos területre, ahova magukkal tudták vinni az emberek. Lovat vagy ökröt kötöttek elé, és ebbe tették bele a kis értékeiket, valamint az élelmet.
Nagyon egyszerű, de nagyszerű építmény, mert tartós. A gabonáskas elé egy kisebb létrát állítottak, melyen a család egyik ifjabb tagja felmászhatott és tevékenykedhetett. A kast rendszerint kihúzták a földek szélére. A gabona cséplése vagy nyomtatása a földterület mellett zajlott, a kévéket nem hozták be a településre. A helyszínen kicsépelték és belepakolták a gabonáskasba. Kiss Mária Hortenzia, a Tűzpróbára tétetett című regényében szép leírásokat ad Kiszomboron. Tőle tudjuk, hogy a sáros poros utcán az ökrök hogyan húzták a gabonáskasokat. Érdekesség, hogy József Attila 1922 nyarát Kiszomboron töltötte. Ekkor ő is láthatott ilyen gabonáskasokat, illetve láthatta, ahogy az ökrök húzzák – fogalmazott Szikszai Zsuzsanna.
A gabonás kasok mellett a hambárok állnak a skanzen udvarán. A kis és nagy hambárokat már vályogtéglából készítették, és oszlopokra helyezték. Ezek alá ólakat építettek, a szerkezetet cseréppel fedték. A bejárati ajtajára lyukat vágtak, abból a célból, hogy a macska a rágcsálókat könnyebben megfoghassa. A hambár mérete a gazdaság nagyságának függvényében változatos lehetett.
Továbbhaladva a skanzen udvarán a kovács és a bognár műhelye tekinthető meg. Makó környékén a kovácsok és a bognárok munkája számos módon összefonódott. Az ügyes kezű mesterek összedolgoztak, nemcsak a szekerek, illetve a nagyatádi kocsik készítésénél, hanem a hagymás kertészek eszközeinél, a dikkelőnél, az ásónál, és más használati tárgyak esetén is. Egyik mester a fémmunkát, másik a famunkát végezte.
A kovácsműhelyben roppant gazdag ipartörténeti emléket őriznek, három kovácsmester hagyatékának eszközei láthatók. A kovácsműhely mellett a Bagosi-féle bognárműhely áll. A makói család leszármazottjai még mindig élnek, ők ajándékozták a múzeumnak a műhely tartozékát, többek között a fa esztergapadot. A műhelyben megtudhatjuk, hogyan illesztették össze régen a szekerek kerekét.
A hagymakertészek öröksége
A tetszetős megjelenésű hagymás házban a hagymakertészek életébe nyerhetnek betekintést a látogatók. Ez a ház már nem in situ, azaz nem eredeti épület, hanem a régi házat felmérve a skanzenben újra megépítették.
A hagymás házat eredetileg Erdei Ferenc Emlékmúzeumnak tervezték. Erdei Ferenc nagyapjáé volt az Aradi utcai ház, amit 1793-ban építettek, majd 1896-ban átépítettek. Hármas tagolódású ház, az utca felőli tiszta szobában a hagymatermelésből felemelkedett nagyszülők laktak, a helyiség után a konyha, a lakószoba és a kamra következik.
Az eredeti házat nem tudta megvásárolni a múzeum, ezért a másolatát építették fel a skanzenben. A parasztházat 1990-ben adták át, nem sokkal később Ópusztaszeren épült fel egy másik hagymás ház.
A hagymakertészek reformátusok voltak. Az első, tiszta szobában a parasztpolgári bútorokat találjuk, a gazdagságnak az első fokozata látható, melyből kiderül, hogyan tudott a hagymából meggazdagodni egy-egy féltelkes zsellér család.
A ház különlegessége a hagymarács, ami a kemence fölött kapott helyet. A speciális szerkezetet gerendákból, valamint nádszövetből állították össze. A hagymarácsra 4-5 mázsa apró hagymát tettek fel ősszel, amit a szoba fokozatos fűtésével kiszárítottak, majd márciusban, József napján leszedtek. Mivel ez egy nagyon poros művelet, ilyenkor kipakolták az egész szobát. Ezeket a hagymákat ültették el, ebből lett a zamatos makói hagyma – magyarázta az igazgató.
A házba lépve egy diaporáma fogadja a látogatókat, és egy életkép a makói hagymás piacról. Árusok és kofák jelennek meg, valamint a termények, a fokhagyma és a vöröshagyma. Testközelből megismerhető a jellegzetes munkaeszköz, a talicska. A hátsó szobában a hagymatermesztés eszközeit mutatják be, a kamrában különböző rosták, forgató- és szelelőrosta, tövisborona, ásók, kapircsok, dikkelők és vetőgépek láthatók.
A hagymásház hátsó részében kialakított apátfalvi ház Börcsök Attila külön gyűjteményének anyagát mutatja be. Méltó emléket állít Apátfalva, mint legtovább megmaradt néprajzi szigetként létező dél-alföldi településnek.
Asztalos műhely
A Papós-Szilágyi-féle asztalos műhelyt 2005-ben nyitották meg a skanzenben. Alapítója Szilágyi Sándor volt 1910-ben, akinek özvegyét a mester halála után feleségül vette Papós Antal. Papós tovább működtette az asztalos műhelyt. A hagyatékot a család 1990 után ajándékozta a múzeumnak.
Papós Antal kapukat, bútorokat készített. Az 1900-as évek elejétől vásárolt gépesített eszközöket használtak, közel 1000 tárgy látható jelenleg a műhelyben. A makói gyűjtemény különlegessége a 130 darabos profilgyalu készlet, mely országos ritkaság.
Forrás: Sokszínű Vidék/ Tóth A. Péter
Fotó: József Attila Múzeum